Öttusa Eb: ezüstérmes Kovács Sarolta és a női csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.22. 19:12
Kovács Sarolta egyéniben ezüstérmes lett a Minszkben zajló öttusa Európa-bajnokságon. A Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara alkotta női csapat ugyancsak a dobogó második fokára állhatott fel. 

A tavaly világbajnokságot nyerő Kovács úszásban a második legjobb időt érte el, vívásban húsz ellenfelét legyőzte, tizenöttől kapott ki. A lovaspályán keveset hibázott, a lövészettel kombinált futásban pedig a kilencedik legjobb eredményt érte el. Ezzel másodikként futott a célba a fehérorosz Anasztaszija Prokopenko mögött. A bronzérem a török Ilke Özyükselnek jutott.

Földházi 13., Alekszejev 15., a negyedik döntős magyar, Zs. Tóth Anna pedig 23. lett. Csapatban az olaszok előzték meg a magyarokat, míg a dobogó harmadik fokára a házigazda fehéroroszok állhattak fel.

Kovács Sarolta egyéniben és a csapattal is Eb-ezüstérmes lett Minkszben (Fotó: Földi D. Attila Archív)
Kovács Sarolta egyéniben és a csapattal is Eb-ezüstérmes lett Minkszben (Fotó: Földi D. Attila Archív)


„Ha valaki rápillant a részeredményekre, akkor azt mondhatja, hogy mindegyik szám jól sikerült, de azért ez nem volt teljesen zökkenőmentes. A vívás első felében izgultam, görcsös voltam, 6/12-vel kezdtem, szerencsére aztán sikerült felpörögni, és a második szakaszt 14/3-mal fejeztem be" – mondta az MTI-nek Kovács Sarolta, hozzátéve, hogy a további három számmal elégedett volt. Jól úszott, a lovaspályán ugyan rögtön az első akadályt leverte a lova,mert megijedt a zászlólengetőtől, de utána hibátlant ment, a kombinált szám első három lövészetében nem rontott, és a futás is nagyon jól sikerült neki.– Negyedikként indultam, így annak külön örülök, hogy ezúttal nem hátrafelé indultam el, hanem még javítani is tudtam. Végre egyéniben is felállhattam a dobogóra Európa-bajnokságon, ami korábban nem sikerült”

Kállai Ákos szövetségi kapitány úgy vélekedett, hogy az ezüstérmes csapat tagjai valamennyien „hoztak magukkal valamit" erre az Eb-re: Kovács Sarolta azt, hogy tavaly világbajnok volt, Alekszejev Tamara, hogy nemrég győzött a világkupa döntőn, Földházi Zsófia pedig azt, hogy az olimpia óta nem versenyzett nemzetközi mezőnyben.

„Mindannyian bizonyítani akartak, és ez nyomasztotta őket, legalábbis én így éreztem" – mondta.Továbbá kiemelte, az egyébként szép versenyzése mellett Kovács felemás vívását, illetve azt, hogy a sokáig sérült Földházi fizikálisan jön föl, és elégedett volt a vívásban mutatott hozzáállásával is. Alekszejev meg akarta ismételni a VK-döntős kiemelkedő vívását, ami miatt a kelleténél idegesebb volt, nem úgy jöttek a tusok, ahogy szerette volna. A fiatal Zs. Tóthról annyit mondott, hogy pszichésen jól bírta a versenyt, de a végére fizikálisan elfáradt.

Ugyanakkor hangsúlyozta: az olaszok szombaton annyira jók voltak, hogy ha egyikük gyengébben szerepel, akkor is nyertek volna, mivel mind a négyen a mezőny első harmadában fejezték be a versenyt.

ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG, MINSZK
Női egyéni verseny:

1. Anasztaszija Prokopenko (Fehéroroszország) 1350 pont
2. Kovács Sarolta 1336 (úszás: 2:09.12 perc/292 pont, vívás: 20 győzelem/15 vereség/221 pont, lovaglás: 293 pont, lövészet-futás: 12:50.14 perc/530 pont)
3. Ilke Özyüksel (Törökország) 1333

...13. Földházi Zsófia 1290 (2:11.79/287, 16/19/196, 281, 12:54.71/526)
...15. Alekszejev Tamara 1283 (2:19.60/271, 20/15/223, 282, 13.13.45/507)
...23. Zs. Tóth Anna 1255 (2:19.31/271, 17/18/203, 300, 13:40.78/480)

Csapatverseny:
1. Olaszország (Irene Prampolini, Alice Sotero, Gloria Tocchi) 3963 pont
2. Magyarország (Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara) 3909
3. Fehéroroszország (Anasztaszija Prokopenko, Volha Szilkina, Tacjana Haldoba) 3891

Vasárnap a férfiak egyéni- és csapatdöntőjét rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik