Olimpia: a NOB visszafogadja tagjai közé Észak-Koreát

2022.12.07. 14:20
null
Újra teljes a NOB-tagság (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) e hónap végétől feloldja Észak-Korea felfüggesztését, amelyet az után rótt ki a kommunista államra, hogy az nem engedte indulni sportolóit a 2021-es nyári ötkarikás játékokon a japán fővárosban.

A Koreai NDK visszafogadásáról a NOB lausanne-i központjából adott hírt az olimpiai ügyekben járatos insidethegames.biz portál. Észak-Korea olimpiai bizottságát a NOB tavaly szeptemberben tette feketelistára, miután az ország – egyedüliként a NOB-tagországok közül – távolmaradt a tokiói játékoktól. Thomas Bach NOB-elnök akkori minősítése szerint Phenjan megsértette az Olimpiai Chartát azzal, hogy „nem teljesítette kötelezettségét”.

A felfüggesztést követően Észak-Korea nem vett részt az idei pekingi téli olimpián sem, a mostani „bűnbocsánat” után azonban a KNDK sportolói is versenybe szállhatnak a 2024-es párizsi olimpiai szereplésért. A népi Korea több alkalommal is bojkottált már olimpiát, nem képviseltette magát például az 1984-es Los Angeles-i és az 1988-as szöuli nyári játékokon sem, s több alkalommal távol tartotta magát a téli olimpiáktól is.

Az 1972-es müncheni nyári olimpián történt bemutatkozása óta Észak-Korea - a havas-jeges játékokon szerzett két medállal együtt – összesen 56 érmet nyert, közte 16 aranyat, ebből ötöt súlyemelésben.

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
2026.07.01. 18:10

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.29. 23:06