NS-klub: Kicsit nagyobb lett az arcom... – Szilágyi Áron

Sokan akkor ismerték meg Szi­lágyi Áront (és a nevét), amikor Nébald György pástra küldte a 2007-es szentpétervári vb-n: a verseny végén a magyar kardcsapatat aranyérmet ünnepelhetett, az akkor 17 éves fiú pedig jócskán kivette a részét a sikerből.

A vb-címről természetesen a Nemzeti Sport is beszámolt, s miközben a címlapon kürtölte világgá a remek eredményt, Áron a „Fiatalok a küzdőtéren” rovatban is feltűnt.

„Emlékszem, nehéz időszak volt, nem is kezeltem jól a sikert, mentségemre szóljon, hogy tizenhét évesen a felnőttek között világbajnoki címet ünnepelni, és viselni mindazt, ami ezzel járt, nem volt egyszerű – árulta el az immár háromszoros egyéni olimpiai bajnok kardvívó. – Elismerem: kicsit nagyobb lett az arcom a kelleténél. Persze tettem a dolgomat továbbra is, de közben meg azt gondoltam, én vagyok a legnagyobb király...”

Mindez azt jelenti, hogy bár Szilá­gyi ott volt minden edzésen, dolgozott tisztességgel, ám nem a vívás töltötte ki idejének nagy részét: „Készülhettem volna profibban már akkor is, de nem bánom, hogy így történt, nem érzem elvesztegetett időszaknak azokat az éveket. A londoni olimpiai felkészülés volt a szentpétervári siker után az első, amelyre már használhatom a profi jelzőt – akkori mesteremmel, Somlai Bélával magasabb fokozatra kapcsoltunk.”

Szilágyi Áron szerint eleinte nagy dolognak számított, amikor írt róla a sportnapilap, s mindig más volt ide bekerülni, mint egyéb újságokba, merthogy az NS-nek presztízsértéke volt.

„Mára azért sokat változott minden téren a helyzet, hiszen míg korábban egyfajta hurráélményt jelentett egy-egy megjelenés, mostanra már életem részét képezik az interjúk. Sosem voltam az a mesemondó ember, inkább szerettem a hallgatóság egyik tagja lenni. Sokáig nehezemre esett a beszéd, kamerák előtt kiváltképp. Hosszú ideig tartott, amíg ezt a félénkséget vagy zárkózottságot levetkőztem, ám ahhoz, hogy most már felszabadultan beszéljek, kellett az a sok-sok interjú a múltban – mondta Szilágyi. – Ma már inkább kritikus szemmel nézem a megjelenéseket, azt vizsgálom, vajon elmondtam-e mindazt, amit akartam.”