NOB: hat sportág közelebb került az olimpiai szerepléshez

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.06.11. 13:28
null
Olimpiai sportág lehet a szambó (Fotó: AFP)
A Magyar Távirati Iroda arról ír, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága hat sportág esetében javasolta a teljes elismerést, aminek nyomán – ha a NOB júliusi, tokiói ülésszaka jóváhagyja az indítványt – az érintettek közelebb kerülnek ahhoz, hogy bekerüljenek az ötkarikás játékok hivatalos programjába.

 

Valamennyinek a világszövetsége már korábban megkapta az ideiglenes elismerést, így várakozó státuszban volt 2016-tól a Nemzetközi Mazsorett Unió (ICU) és a thaibokszolókat tömörítő Muay thai Egyesületek Nemzetközi Szövetsége (IFMA), 2018-tól pedig a cselgáncsot és a szabadfogású birkózást ötvöző Szambó Nemzetközi szövetsége (FIAS), egy másik küzdősport, a kick-box világszövetsége (WAKO), a curlinghez hasonló Icestocksport Nemzetközi Szövetsége (IFI) és a hálós végű bottal játszott csapatsport, a lacrosse világszövetsége (WL).

Amelyik megkapja a teljes elismerést, legkorábban a 2028-as Los Angeles-i olimpián lehet a hivatalos műsor része – írta az insidethegames.biz.

A NOB végrehajtó bizottságának igenje annak elismerését jelenti, hogy az említett sportok eleget tettek az előzetes követelményeknek, így annak, hogy alapszabályuk és tevékenységük teljes összhangban van az Olimpiai Chartával, a doppingellenes világkódexszel, legalább három kontinensen elterjedt a sportág, nemzetközi szövetségükhöz pedig legalább ötven – a téli sportágak esetében huszonöt – nemzeti szövetség csatlakozott.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
4 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09