Németország: börtönbüntetést kapott a doppingdoktor

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.15. 14:13
null
Több mint négy év börtönbüntetést kapott a német doppingdoktor (Fotó: AFP)
Négy év 10 hónap börtönbüntetést kapott pénteken az egyik müncheni bíróságon Mark Schmidt erfurti orvos, aki központi figurája volt annak a botránynak, amelyben nyolc nemzet 21 sportolóját gyanúsították vérdoppingolással – írja az MTI.

 

A doktort ezen kívül három évre eltiltották a praktizálástól a tárgyalás során, amely az első komoly ügy azóta, hogy 2015-ben a dopping bűncselekménnyé vált Németországban.

Az ítélet ellen még van lehetőség fellebbezni. Az orvos legfőbb segítőjét, mint bűnrészest, 2 év 4 hónap börtönre, egy nővért pedig 1 év 4 hónap börtönre kötelezett a bíróság.

Mark Schmidt szeptember végén tett beismerő vallomást, a bíróság közlése szerint pedig abban találták bűnösnek, hogy 2011 és 2019 között sportolóknak segített doppingolni, beleértve olyanokat, akik a 2018-as pjongcsangi téli olimpián, illetve világbajnokságokon, valamint a Tour de France-on vettek részt.

Schmidt ügyvédjei szeptemberben olvasták fel a tárgyaláson a vallomást, mely szerint a doktor 2012 óta foglalkozott vérdoppinggal, és elsősorban kerékpárosokkal, valamint téli sportágakat űző versenyzőkkel állt kapcsolatban. Tagadta ugyanakkor, hogy pénzről lett volna szó, csak a költségeket kellett megtéríteniük a sportolóknak, és hangsúlyozta, a versenyzők egészségét soha nem tette kockára.

Az ügyben a nyomozás még 2019 januárjában indult az ARD televíziós társaság dokumentumfilmje, valamint Johannes Dürr osztrák sífutó nyilatkozatai alapján. Ezután február 27-én két razziát is tartottak, az egyiket az ausztriai Seefeldben, az akkor ott zajló északisí-világbajnokságon. Az ezzel egy időben zajló másik, erfurti rajtaütés során tartóztatták le Mark Schmidtet.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik