AMLER ZOLTÁN 2013.09.17 16:01 Frissítve: 2015.03.23 01:40

Mert nincs lehetetlen! - interjú Borkai Zsolttal

A szöuli olimpia lólengésfináléjában sérülten versenyezve mutatott be tízpontos gyakorlatot, s lett aranyérmes. Ez pontos képet fest róla: hatalmas küzdő, nem ismer lehetetlent, addig megy előre, amíg el nem éri a célját. A Magyar Olimpiai Bizottság első embereként, Győr polgármestereként is ez vezérli, mindazonáltal nem győzi hangsúlyozni, elsősorban a csapatmunkában hisz. De vajon milyen gyakran nosztalgiázik? Az alábbi interjút Amler Zoltán, a Nemzeti Sport vezető szerkesztője készítette, a cikk hosszabb változatban a Nemzeti Sport Hosszabbítás című mellékletében jelent meg.

Mert nincs lehetetlen!

 

– Mikor látta legutóbb?
– A gyakorlatot?

– Azt, bizony.
– Néhány hete.

Tetszett?
– Mi tagadás, sóvárogva bambultam a képernyő előtt. Folyamatosan arra gondoltam, hogy milyen gyenge vagyok, és ezt ma már nem tudnám megcsinálni. Visszasírom a huszonöt évvel ezelőtti fizikai állapotomat.

KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSAINK
Güttler, Klampár és Komáromi: hajszál híján Szöulban
Magyar sprinter Ben Johnson és Carl Lewis szélárnyékában
Magyar olimpiai diadalmenet – Thury Gábor blogja
Mert nincs lehetetlen! – interjú Borkai Zsolttal

– Sokat nosztalgiázik?
– Nem jellemző. Viszont vannak olyan pillanatok, amikor úgy hozza a sors, hogy szóba kerülnek a szöuli események, és olyankor természetesen jó érzéssel gondolok vissza az olimpiára. Különösen rokoni és baráti beszélgetések során vetődik fel a téma, előkerül a komputer, és az internetes videomegosztókon keresztül szoktunk mozizni.

– Olyankor elérzékenyül?
– Ritkán. Nézze, az idők során megtanultam uralkodni magamon, a fegyelmezettség fontos része az életemnek, muszáj, hogy tartásom legyen. Viszont nehogy félreértsen, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek érzéseim – nagyon is vannak, csupán nyíltan nem szokásom teret adni nekik. Szűk, nagyon szűk az a kör, amelyben ismernek erről az oldalamról.

– Most itt az alkalom, hogy tágítsuk a kört! Micsoda gyakorlat volt!
– Elárulom, kicsit hibáztam benne.

– A tízpontos gyakorlatban?
– Abban, bizony. Nem sokszor mondtam még el, de így van. Más kérdés, ezt senki sem vehette észre, mert az úgynevezett Borkai-elem során billentem meg egy picit. Szerencsére gyorsan sikerült korrigálni a mozdulatot, a nagyérdemű és a pontozók sem észleltek semmit az egészből. Így kerek és szép ez a történet.

– A sérüléseket ki ne felejtse!
– Na igen, nem könnyítették meg a helyzetemet.

– Komolyan szóba került, hogy nem utazik az olimpiára?
– Fennállt a veszélye. 'Nyolcvannyolc januárjában operálták a vállamat, félő volt, hogy nem épülök fel a rajtig. A műtétről azt kell tudni, hogy a Berkes, Nemes professzor kettős az első magyarországi artroszkópos beavatkozást végezte el rajtam, ha bizarrul is hangzik, voltaképpen kísérleti alany voltam. Hálával tartoztam az orvosoknak, mert minden rendben ment, olyan jól sikerült a műtét, hogy elutazhattam Szöulba.

– Fitten, egészségesen?
– Hogy fitten, azt nem mondanám. Előtte nem versenyeztem, ellenben sokat edzettem, alaposan lefogytam, hatvannégy kilót mutatott a mérleg, soha életemben nem voltam olyan sovány. Az előzmények ismeretében már annak is örültem, hogy tagja lehetek az olimpiai csapatnak, az operáció után tulajdonképpen elégtételt éreztem, ami levett mindenfajta terhet a vállamról.

– Azt akarja mondani, hogy nem volt veszítenivalója?
– Világbajnokként mentem, ebből kiindulva nyilván nem jelenthető ki ez ilyen egyértelműen, ellenben kétségtelen, az ideálisnak éppenséggel nem nevezhető felkészülés után magával sodort a felszabadultság érzése. Egészen az újabb sérülésig...

A szöuli aranygyakorlat

– Sírt?
– Maximum a fájdalomtól. Dühös voltam. Egy pillanatra úgy éreztem, minden összeesküdött ellenem. A csapatverseny során részleges bokaszalag-szakadást szenvedtem, de volt még négy szer, köztük utolsóként a ló, nem tehettem meg, hogy ne kínlódjam végig az egészet. A társaimért, magamért, az edzőimért. Összeszorítottam a fogaimat, küzdöttem. Kiharcoltam a döntőt, volt néhány napom talpra állni.

– Szó szerint is érthetjük?
– Abszolút, hiszen nem tudtam lábra állni. Az olimpiai delegáció tagjai próbáltak segíteni, emlékszem, a birkózók hagymakezelést, mások a krumplit favorizálták, bevetettünk mindent, hogy valahogy rendbe hozzam magam.

– Krumpli, hagyma – más világ volt.
– Más. Az orvostudomány még korántsem volt annyira fejlett, mint manapság – bizony, azoknak az időknek is megvolt a maguk szépsége. Borogattuk a bokám mindennel, amivel lehetett, közben egy lábon edzettem a szeren. A fináléban persze elkélt az érzéstelenítő, anélkül aligha lettem volna képes végig a lovon maradni.

– Nem ismer lehetetlent – a védjegye is lehetne.
– Mottónak tökéletes, mert valóban ennek szellemében élem az életemet. Tudja, a sport megtanított küzdeni, harcolni, célokat kitűzni, kitartani, belém ivódott a győzni akarás, a soha ne add fel érzés. Sportoló koromban 1526-szor nekifogtam az edzésen annak az elemnek, amellyel mondjuk hadilábon álltam, addig gyakoroltam, amíg nem sikerült megbirkóznom vele.

2021.01.28 11:07:12

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

A színművész szerint elhatározás kérdése, hogy találjon az ember sportolásra alkalmas terepet.

2021.01.24 07:53:15

Egyéb egyéni BODNÁR ZALÁN

„Rendkívüli teljesítménnyel hívták fel a világ figyelmét Trianon égbekiáltó igazságtalanságára.”

2021.01.21 23:42:57

Egyéb egyéni KUN ZOLTÁN

ALAPVONAL. Kiszámíthatatlanság – talán ez a legjobb szó, ami valahol még manapság is jellemzi az itáliai miliőt. Aztán jött 2020, és átalakult a világ. Sőt, megszűnt a világ, legalábbis egy vérbeli olasz futballszurkoló világa. Üresek a stadionok, üresek a lelkek.

2021.01.21 10:42:04

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

„Értékelni kell és »jól tartani« azt a szervet, amelyet kaptam, azt a testet, amelyben élhetek.”

2021.01.13 15:47:10

Egyéb egyéni L. PAP ISTVÁN

A 46. amerikai elnök, Joe Biden elődei többek között lovagoltak, bokszoltak és amerikai futballoztak is.