Birkózás: Úgy éreztem, én vagyok a legjobb! – Losonczi

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.09.29. 10:18
null
Nem sokon múlt Losonczi Dávid döntőbe jutása Belgrádban (Fotó: MTI)
Losonczi Dávid klasszishoz méltó magabiztossággal és dinamikával birkózott a Belgrádban nemrégiben megrendezett világbajnokságon – teljesítménye bronzéremhez volt elegendő a kötöttfogásúak 87 kilogrammos mezőnyében.

 

 

Az ESMTK-KIMBA sportolója a belgrádi világbajnokság selejtezőjében az idei Európa-bajnokság ezüstérmesét, a román Nicu Ojogot győzte le 5:1-re, majd a dél-koreai Kim Dzsin Hjoknak sem kegyelmezett, tusdiadalt aratott felette, s aztán az elődöntőért a kazah Ázsia-bajnok, Nurszultan Turszinov sem okozott különösebb gondot neki, 13:3-ra nyert ellene.

„Hajszálon múlt a döntőbe jutásom, a későbbi győztes szerbiai Zurabi Datunasvilitől négy háromra kaptam ki. A meccs után nagyon csalódott voltam, és noha immár pozitívan értékelem a harmadik helyemet, akkor nem volt teljes az örömöm, hiszen a legfényesebb éremért utaztam Belgrádba. Azonban napról napra szebbé válik az eredményem, rengetegen gratuláltak, megdicsértek, és azt is említették, hogy motivációt jelentek a gyerekeknek. Mindez nagyon jólesik” – vélekedett két hét távlatából Losonczi. Szomorkodásra valóban nincs oka, tavaly ilyenkor nem volt még tapasztalata a nemzetközi felnőttmezőnyben.

„Ha valaki akkor azt mondja, hogy jövőre harmadik leszek a felnőttvébén, azonnal aláírom – így Losonczi. – Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán: az idén már olyan jól ment a birkózás a felnőttek között is, hogy azt hittem, tényleg meglehet az arany. Belgrádban azért voltam szomorú, mert azt éreztem, hogy én vagyok a legjobb. Persze tudom, már nem szabad ezzel foglalkoznom, legközelebb legyőzöm Datunasvilit is!”

Min ment el az a meccs? – tettük fel a kérdést a 22 éves sportolónak.

„A nyolcaddöntőt leszámítva az összes mérkőzésemen hibáztam, s érdekes módon a vb-második svéd Alex Kessidis elleni bronzmeccsen a legtöbbet – szerencsére így is felléphettem a dobogóra. A felkészülési versenyeken jobban birkóztam, Szerbiában nem voltam csúcsformában, de nem fizikailag, hanem mentálisan – mégiscsak életem első felnőttvébéje volt, az elődöntőben és a bronzmérkőzésen már éreztem a terhet a vállamon, és ezeken már nagyon izgultam, Datunasvilitől emiatt kaptam ki. Az összes meccsemet elemeztük, és azon dolgozunk, hogy kiküszöböljük a hibáimat.”

Losonczi sokat fejlődött egy év alatt, láthatóan sokkal érettebben és dinamikusabban mozog a szőnyegen – ráadásul úgy, hogy az évet több hónap kihagyással kezdte mellizomszakadása miatt.

„Összeszedettebbé váltam, mindent kizárok, csak a birkózással foglalkozom – magyarázta a 2021-ben U23-as vb-ezüstérmes birkózó. –  Nagyon sokat dolgozom, gyógytornászhoz, masszőrhöz, sportpszichológushoz járok, még hidegkamrában is edződöm. Ezek mind kellenek ahhoz, hogy a mostanihoz hasonló, jó eredményeket érjek el. Azt hiszem, az állóképességemben rejlik a titkom, kevesen bírják az általam diktált tempót, ahogyan a dinamikus megindulásaimmal is nehéz mit kezdeni.”

Losonczi még mindig U23-as, tehát indulhatna az október közepén Pontevedrában sorra kerülő korosztályos vb-n.

„Némi pihenő után ezen a héten ismét edzésbe álltunk. A belgrádi verseny előtt az a megállapodás született, hogy a felnőttek között én, míg az U23-asok mezőnyében a junior-világbajnok, a tavalyi felnőttvébén ötödik Takács István szerepel. Szóval, már most minden erőmmel a következő esztendőre készülök, hamarosan kezdődik az alapozás. Noha itthon ez a súlycsoport a legkeményebb, úgy hiszem, ha jövőre is ugyanilyen jól birkózom, ismét enyém lehet a címeres mez. S ha így lesz, az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon javítani szeretnék!”     

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik