Kékszalag: több mint 600 hajóra számítanak a szervezők

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.07.13. 15:13
null
Több mint 600 hajóra számítanak a Kékszalag szervezői
Várhatóan több mint 600 hajó indul a csütörtök reggel rajtoló 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj vitorlásversenyen Balatonfüredről – hangzott el az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

 

Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlásszövetség (MVSZ) elnöke elmondta, hogy a Kékszalag, Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye nem csupán a profik, hanem az úgynevezett félprofik megmérettetése is, utóbbiak jellemzően a természetközeli élményt keresik.

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára hozzátette, a leggyorsabb hajók, a végső győzelemre legesélyesebb katamaránok már csütörtök délután, este befuthatnak a célba a Balatonfüred–Kenese–Siófok–Tihany–Keszthely–Balatonfüred 155 kilométeres táv megtétele után.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei esztendőben több külföldi egységet is vendégül láthatunk, amelyek a hazai vitorlázókkal mérik össze tudásukat. A csütörtöki rajt után is számos vízparti program és rendezvény, majd a szombati díjátadó ünnepség, és az azt követő utcabál várja az érdeklődőket” – fogalmazott a főtitkár.

Vándor Róbert, a kétszeres címvédő RSM kormányosa kiemelte, hogy évről évre egyre korszerűbb hajóval állnak rajthoz, a folyamatos változtatás elengedhetetlen a győzelemhez, illetve az előkelő helyezéshez.

Gémesi Jóka, a csúcstartó Fifty-Fifty csapat képviseletében szintén hangsúlyozta, hogy a jó eredményben nagy szerepe van a folyamatos korszerűsítésnek. A Józsa Márton kormányozta katamarán 2014-ben 7 óra 13 perc és 57 másodperccel ért el tókerülő rekordot.

Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmes vitorlázó elmondta, hogy elindul a Kékszalagon 69F típusú hajójával. Hangsúlyozta a célja nem a győzelem, hanem az, hogy minél több fiatallal megismertesse a legújabb technikát, mert a 69F kimondottan a legfiatalabbaknak szánt modell.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik