Kékszalag: 556 hajóval rajtolt a mezőny Balatonfüredről

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 10:56
null
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Elrajtolt az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 556 hajó nevezett a tókerülő versenyre – tájékoztatott az MTI.

 

A verseny honlapján közölték, a végső győzelemre leginkább esélyes nyílt többtestű vitorlások kategóriájában 15 hajó nevezett a Kékszalagra.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint gyenge szélben versenyez majd a mezőny. A rajt idején még mérsékelt északnyugati szél várható, amely már a délelőtt folyamán gyengül, és a déli óráktól a tavi cirkuláció lesz a meghatározó. Az esti órákban sokfelé teljesen leállhat a légmozgás – hívták fel a figyelmet. A meteorológiai szolgálat szerint pénteken és szombaton is főként a helyi hatások alakítják majd a gyenge vagy mérsékelt légmozgást.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.

A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével, majd pedig Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

Tavaly egy rendkívül szélcsendes versenyen a Vándor Róbert vezette RSM2 katamarán nyert 17 óra 52 perc 57 másodperces idővel.

A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbócos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

Legfrissebb hírek

Akár új gyorsasági rekord is összejöhet a Kékszalagon

Egyéb egyéni
2025.07.09. 18:20

Kövesd élőben a Kékszalagot!

Egyéb egyéni
2025.07.09. 17:08

Tört-zúzott és átszabta a Kékszalag mezőnyét a vihar

Egyéb egyéni
2025.07.08. 21:23

Hervis Balaton-Átevezés: a nyár egyik legizgalmasabb vízi kihívása július 12-én Zamárdiban!

Kajak-kenu
2025.06.23. 11:32

Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2025.06.20. 17:34

Több mint másfél ezren vettek részt az Öbölátúszáson

Úszás
2025.06.14. 14:53

Megdőlhet a részvételi rekord a Balaton második legnagyobb többnapos vitorlásversenyén

Egyéb egyéni
2025.06.12. 17:38

Élő közvetítés, GPS-nyomkövetés és izgalmas parti programok: ilyen lesz az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Egyéb egyéni
2025.06.06. 09:34
Ezek is érdekelhetik