Golf: Tiger Woods mélyponton, de így is megőrizte világelsőségét

Vágólapra másolva!
2010.08.09. 12:20
Tiger Woods profi karrierje legrosszabb teljesítményét nyújtotta a férfi golfozók világbajnoki versenysorozatának idei harmadik viadalán, ám a világ jelenlegi második számú játékosa, Phil Mickelson is betlizett a hétvégi akroni verseny utolsó fordulójában, így Woods megőrizte első helyét a világranglistán.

Phil Mickelsonnak, az idei US Masters győztesének az első négy hely valamelyikén kellett volna végeznie, hogy öt év után letaszítsa a világranglista első helyéről Tiger Woodsot, ám az akroni viadal befejező fordulójában rosszabb napot fogott ki, mint nagy vetélytársa. Hét bogeyt és egy dupla bogeyt ütött, ami kilenc be nem tervezett ütést jelentett, így 78-as utolsó körével csupán a 46. helyen végzett.

Woods eggyel kevesebbel ment végig a pályán a negyedik, utolsó fordulóban, ám összességében 18 ütéssel zárt az elvárt ütésszám (par) felett – ilyen magas pontszámot 72 lyukas versenyen még sohasem ért el profi pályafutása során. A világelsőséget e gyenge teljesítményével is megőrző Woods holtversenyben 78. lett, csupán egyvalakit előzött meg a mezőnyben.

Az 1.4 millió dolláros fődíjat megkaparintó 28 éves Hunter Mahan a harmadik győzelmét könyvelte el az amerikai PGA-körversenyen. A vb-sorozat idei első versenyét az angol Ian Poulter, a másodikat a dél-afrikai Ernie Els nyerte meg. A negyedik viadalt novemberben rendezik meg.

GOLF, 2010-ES VILÁGBAJNOKI SOROZAT, 3. ÁLLOMÁS 
WGC-BRIDGESTONE INVITATIONAL, AKRON, OHIO
(a pénzdíj: 8.5 millió dollár; pálya: 6766 méter, par 70)
AZ ÉLCSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Hunter Mahan (amerikai) 268 ütés (71, 67, 66, 64)
2. Ryan Palmer (amerikai) 270 (70, 68, 63, 69)
3. Retief Goosen (dél-afrikai) 271 (67, 66, 73, 65)
    Bo Van Pelt (amerikai) 271 (67, 68, 69, 67)
 
46. Phil Mickelson (amerikai) 283 (66, 68, 71, 78)
….  
78. Tiger Woods (amerikai) 298 (74, 72, 75, 77)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik