MTI 2020.08.06 11:04 Frissítve: 2020.08.06 11:17

Golf: a 20 millió dollárt is elérheti a fogadások értéke az év első Major-versenyére

A San Franciscó-i TPC Harding Parkban csütörtökön megkezdődik a golfozók idei első Major-versenye, a PGA Championship, amelyet óriási érdeklődés előz meg, ami a már megtett sportfogadások összegéből is látszik.

Indul az év első Major-versenye (Fotó: AFP)

A sportág Grand Slamjének számító Majorok közé tartozó viadalra 12 államban kínálnak fogadásokat, és az eddigi adatok alapján a szakemberek úgy vélik, hogy a 20 millió dollárt is elérheti majd a kockára tett tétek összege az országban.

„A torna előtti fogadások alapján azt látjuk, hogy erre a versenyre biztosan több pénzt tesznek fel, mint a tavalyi négy Major-verseny bármelyikére"
– nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Mattias Stetz, egy kaszinókat és fogadóirodát is működtető cég képviselője.

A PGA Championship az amerikaifutball-liga (NFL) februári döntője, a Super Bowl óta a legjelentősebb sportesemény az Egyesült Államokban. A mezőnyben a sportág legjobbjai kivétel nélkül ott vannak. Így a kétszeres címvédő Brooks Koepka, a világelső Justin Thomas, illetve a 15-szörös Major-bajnok Tiger Woods is.

2020.11.30 07:04:44

Egyéb egyéni BOBORY BALÁZS

„A fináléban ő egyenlített a bolgárok ellen, volt két gólpassza is, sokat tett a 4–1-es sikerért.”

2020.11.30 15:21:35

Egyéb egyéni SZABÓ GÁBOR

A százötven éve született Tatich Péterről nem született összefoglaló írás – eddig…

2020.11.29 23:13:55

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Nem tud(hat)juk, van-e a klasszisokban félelem. Általánosítani nem lehet, de biztos akad jó néhány olimpikon, akinek nem feltétlenül elég, hogy a szervezetek, hatóságok derűlátók, megesett már az emberiség történelme során, hogy a »hivatal« tévedett.

2020.11.25 13:03:43

Egyéb egyéni L. PAP ISTVÁN

Pénteken lenne 80 esztendős Bruce Lee, aki még 33. születésnapja előtt elhunyt 1973 júliusában.

2020.11.22 08:26:48

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

Másfél éve még nem tudta volna elsorolni az Aranycsapat névsorát, most elmondja egy szuszra.