Golf: 20 éves dél-koreai újonc nyert Greensboróban

Vágólapra másolva!
2022.08.08. 10:45
null
Illusztráció: AFP
Címkék
A mindössze húszéves dél-koreai Kim Dzsu Hjung győzött a profi golfozók legrangosabb sorozatának (US PGA Tour) vasárnap zárult, Greensboróban rendezett állomásán, a 7.3 millió dollár összdíjazású Wyndham Championshipen – írja az MTI.


A négynapos viadalt szombaton vihar akasztotta meg, így a harmadik fordulót többen csak vasárnap reggel tudták befejezni, köztük Kim is, aki 54 szakasz után két ütés hátrányban volt éllovas honfitársával, Im Szung Dzsével szemben. A negyedik forduló első felében aztán Kim ihletett formában játszott, a kilenc szakaszból hatszor birdie-t (alapütésszámnál eggyel kevesebb), egyszer pedig eagle-t (az alapnál kettővel jobb) ért el, így nem csupán átvette a vezetést, hanem valamennyi riválisától ellépett és végül simán, öt ütés előnnyel diadalmaskodott a holtversenyben második Im és az amerikai John Huh előtt.

Az ázsiai tehetség a PGA-sorozat első bajnoka, aki 2000 után született, egyúttal a második világháború óta a második legfiatalabb tornagyőztes. Nála csak Jordan Spieth tudott korábban nyerni: az amerikai játékos 2013 júliusában 19 évesen hódította el a John Deere Classic trófeáját.

Kim a sikeréért 1.314 millió dollárt kapott.

EREDMÉNYEK
1. Kim Dzsu Hjung (dél-koreai) 260 ütés (67, 64, 68, 61)
2. John Huh (amerikai) 265 (61, 71, 66, 67) és
Im Szung Dzse (dél-koreai) 265 (63, 69, 65, 68)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik