Futballtörténelem, kultúra, szociológia – tanulmánykötet a magyar labdarúgás hőskoráról

 

Lovász Tamás István (a Magyar Labdarúgó-szövetség budapesti igazgatója, a régi struktúra szerint a Budapesti Labdarúgó-szövetség vezetője, sportmenedzser) szinte egy fejezetbe sűríti dr. Földessy János az MLSZ fennállásának 25 éves jubileumára írt könyvét – semmi lényeges sem marad ki. Budapest létrejötte (1873) után a magyar főváros negyedszázadon át a kontinens leggyorsabban növekvő városa lett, 1910-re 880 371 lakossal, Európa nyolcadik legnagyobb városaként – szinte természetes, hogy benne a futball is otthonra lelt.

Kiss László (szociológus, futballtörténész) rögzíti, bizonyos Ray Ferenc külföldről hozta a labdát, a Budapesti Torna Club (BTC) fiai pedig 1897. januárt 24-én nekigyürkőztek... Aztán a BTC Bécsbe is elmerészkedett a Cricketers ellenfeleként, s aki erősen figyelt, azt is észrevette, bizony az angolok  „nem a cipő orrával rúgják a labdát, hanem az úgynevezett rüszttel”.

A Ferencváros első világháború előtt nyert nyolc (1909 és 1913 között sorozatban öt) bajnoki címét, az 1913-as Magyar Kupa-sikert Tobak Csaba (sporttörténész, a Fradi Múzeum igazgatója) dolgozta fel. A csapat felemelkedésének nyolc stációját említi a fejlődés állomásaiként. A napjainkban ugyancsak ötödik aranyérmét megnyerő együttes úgy a hatodik lépcsőfoknál járhat  („legyünk jobbak, mint a Monarchia legjobb csapatai” – aktualizálva értsd, mint a Duna-menti országok legjobbjai), a cél a hetedik lépcső      („legyünk jobbak, mint a kontinens jegyzett csapatai”) megmászása.

Dénes Tamás (futballtörténész, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője, számos labdarúgással kapcsolatos könyv szerzője) két témáról ír. Az első az MTK aranykorszaka, a sorozatban megnyert tíz bajnoki címhez vezető út az 1901-es kezdetektől, nem megfeledkezve az amatőr futballban létező álamatörizmus meglétéről. S ha már MTK, megtudhatjuk, szurkolója, a komikus Salamon Béla hogyan nevezte el a legendás Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny csatársort nemes egyszerűséggel aranyláncnak. Dénes másik témájában a magyar amatőr futball helyét pozicionálja Európában, felhívva a figyelmet, szakmai értelemben az 1912. júniusi, a brit amatőrök ellen vívott stockholmi olimpiai mérkőzés volt a magyar labdarúgó-válogatott első igazi tétmérkőzése. S noha 7:0-ra kikaptunk, Schlosser Imre vezetésével a németek elleni 3:1 és az osztrákok elleni 3:0 a vigaszdíj megnyerését jelentette – hogy az egyiptomi csapást se hallgassa el a szerző az 1924-es párizsi játékokon (0:3).

Sz. Nagy Tamás az edzői szakma kialakulásának lépéseit veszi számba a hőskortól a húszas évek végéig, nemcsak szakmai, hanem lélektani szempontok alapján is, idézve az egyik legeredményesebb trénert, Jávor Pált:  „Mindig figyelembe vettem, hogy a játékos érző ember, akinek lelke van.”  Szóba kerülnek a korszak nagyjai, Pozsonyi Imre, aki már játékosként is rengeteget tanult az angoloktól, Kürschner Izidor, az „arany MTK” egyik mestere, vagy éppen Tóth Potya István a honi edzőképzés úttörője.

Hegyi Tamás (a Nemzeti Sport újságírója, futballtörténész) a fővárosi futball helyzetét elemzi az első világháborúban. A korabeli tudósítások szerint a jó futballista jó katona is, Schlosser „tauglich”, azaz alkalmas, igaz, Schaffer Spéci jobb szemének gyengesége következtében „untauglich”, katonai szolgálatra alkalmatlan. A szerb és orosz fronton harcoló Rumbold Gyula, az FTC kiválósága pedig még háborús képet is festett.

Szegedi Péter (szociológus, sporttörténész) A magyar futball társadalmi bázisa című fejeze­tében leszögezi, a századforduló 31 kiemelkedő futballistája közül valamennyinek volt legalább érettségije, nem elhallgatva, hogy – a Vasasban sportolókat leszámítva – azért játszott kevés munkásfiatal, mert kevés szabadidejük ezt nem engedte. Továbbá 1926 végéig 52 zsidó gyökerű labdarúgó szerepelt a válogatottban.

Csillag Péter (a Nemzeti Sport főmunkatársa, a futballhagyományokat őrző könyvek szerzője) költő- és íróóriásaink futballhoz való viszonyát mutatja be. Hogy mennyire volt népszerű körükben a labdarúgás? Az 1927. szeptember 25-én megrendezett, Üllői úti magyar–osztrákon (5:3) egymástól függetlenül öten – Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Zelk Zoltán, Pásztor Árpád, Szabó Lőrinc – is ott voltak a tribünön, bizonyítva, a sportág rangon aluli foglalatosságként megítélése jócskán múlóban volt.

A könyv tartalmas szövegét páratlan fotók egészítik ki.

(Dénes András /szerk./: A magyar futball hőskora, MLSZ Budapesti Igazgatósága, 2023)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. május 20-i lapszámában jelent meg.)