Evezés: Pétervári-Molnár győzni akar a kvalifikációs versenyen

Vágólapra másolva!
2021.02.26. 14:42
Pétervári-Molnár Bendegúz jó formában érzi magát, és április elején győzni szeretne az evezősök európai kvalifikációs versenyén, amelyen férfi egypárban hárman biztosíthatják részvételüket az idénre halasztott tokiói olimpián – írja az MTI.

A riói ötkarikás játékokon C-döntős – és végül 14. helyen zárt – Pétervári-Molnár pénteken az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kifejtette: magabiztosan várja a március 20-21-én esedékes hazai válogatót, amelynek győztese indulhat majd két héttel később az olaszországi Varesében megrendezésre kerülő kvalifikációs versenyen. A szegedi megmérettetésen a szabályok értelmében már nem indulhatnak azok, akik a meghívásos magyar válogatott keret egy hónapos, törökországi edzőtáborban összemérték magukat és alulmaradtak. Márpedig ott nemcsak a magyar felnőtt, hanem a közvetlen utánpótlást jelentő korosztály legjobbjai is vízre szálltak. Pétervári-Molnár – aki a törökországi táborban mind a két háziverseny során a legjobbnak bizonyult, azon belül pedig mind az öt futamában nyert – úgy fogalmazott: a szegedi győzelem „nem szabad, hogy gondot jelentsen” számára.

A magyar evezős a rosszul sikerült 2019-es idényt követően – a linzi, kvalifikációs világbajnokságon nem jutott a 24 közé – edzésmódszert váltott. Kiemelte: tavaly komoly motivációs problémákkal is megküzdött a pandémia következtében elhalasztott olimpia miatt, összességében viszont mégis nagyon jót tett neki a 2020-as év.

„Rengeteget fejlődtem, amit most tudok kamatoztatni. Még soha nem voltam olyan jó fizikai és mentális állapotban pályafutásom alatt, mint amilyenben most vagyok” – nyilatkozta. Hangsúlyozta: az olimpiára kijutni mindig nagy kihívás, de ő erre a feladatra készül. Emlékeztetett, hogy a kvalifikációs versenyen az első három hely valamelyikén kell végezni az olimpiai részvételhez.

„Az eddigi teljesítményem alapján teljesen reális célnak látom a kvótaszerzést Varesében, ahol szeretnék inkább az első helyre ráhajtani, mintsem a harmadikra” – mondta.

A magyar evezősök még nem szereztek kvótát a tokiói olimpiára. Az európai kvalifikációs verseny után még május közepén a végső selejtezőn Luzernben lesz lehetőség a kvótaszerzésre, ahol újabb két hely talál gazdára férfi egypárban. A 2016-os, riói játékokon két egységet indíthattak a magyarok – férfi egypárt és kettest –, mindkettő az utolsó kvalifikációs versenyen szerzett indulási jogot.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Beach sprint vb: Preil Vivien a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.11.08. 09:33

Beach sprint vb: a nyolcaddöntőben búcsúzott Demkó és Mezősi

Egyéb egyéni
2025.11.07. 13:47

Evezés: nyolcaddöntőbe jutottak a magyarok a beach sprint vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.07. 11:00

Preil Vivien tizedik a beach sprint vb első időfutamában

Egyéb egyéni
2025.11.06. 13:44

Evezős beach sprint vb: egy-egy felnőtt és junior magyar egység indul

Egyéb egyéni
2025.11.05. 09:45

Ötödik helyen végzett Preil Vivien az evezős beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 15:59

Evezős beach sprint Eb: Preil Vivien a legjobb nyolc közé került

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:37

Evezős beach sprint Eb: három-három felnőtt és junior magyar egység indul

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:20
Ezek is érdekelhetik