Darts: parádés meccsek, Van Gerwen és Anderson is kiesett

M. D.M. D.
2019.07.24. 00:57
null
Glen Durrant élete első World Matchplay-versenyén a legjobb nyolc között (Fotó: PDC)
A világelső Michael van Gerwen és a címvédő Gary Anderson is kiesett a világbajnokság után legrangosabb dartsversenye, a blackpooli World Matchplay második fordulójában: a holland kiválóságot a BDO világbajnoka, Glen Durrant, míg a skót klasszist a veterán Mervyn King verte meg.

Kezdjük a játéknap záró mérkőzésével: a PDC és a BDO világbajnokának, Michael van Gerwennek és Glen Durrantnek az összecsapásán az angol kezdett jobban, az első szünetre brékelőnnyel mehetett el (3–2), majd 4–3-nál tíznyilasat – és sorozatban tíz(!) tripla húszast – dobott. A holland a második pihenő (4–6) után egymás után kétszer is elveszítette a kezdését, de közben hátsó pályáról sorozatban három játékot nyert meg, és 7–8-nál tizenkét nyilas leggel, 134-es kiszállóval egyenlített (8–8).

A kétszeres World Matchplay-győztes Van Gerwen 10–9-nél egy játékra került a győzelemtől, ám Durrant fordított, és 11–10-nél már ő kezdhetett a meccs megnyeréséért. Nem bírta azonban az angol a rá nehezedő nyomást, gyakorlatilag remegő kézzel veszítette el a következő leget, 11–11-nél viszont ismét brékelt, s utána első pályáról már befejezte a találkozót.

„Kicsit rosszul kezdtem, amiből az ellenfelem előnyt kovácsolt. Jó játékos, ilyen egyszerű, mindenki tiszteli őt a PDC-nél. Nem szabadott volna ilyen helyzetbe kerülnöm, túl sok lehetőséget hibáztam el” – értékelt a meccs után Van Gerwen a Sky Sportsnak.

Durrant átlaga végül 100 pont alatt maradt (99.33), de a meccs nagy részében jócskán afölött volt.

Az angol versenyzőből kiszakadtak az érzelmek a mérkőzés után, még a színpadon elpityeregte magát. Bár a BDO-nál sorozatban három világbajnokságot nyert, kedd este karrierje eddigi legnagyobb győzelmét aratta.

Az 53 éves, sok nagy csatát megélt Mervyn King 5/5-ös kiszállási hatékonysággal, 5–1-gyel kezdett a címvédő Gary Anderson ellen, de a skót nem adta olcsón a bőrét, 6–6-nál utolérte az angolt. A kétszeres világbajnok 8–7-re vezetett is, ám a végjátékban sok nyilat rontott a duplákon, amit King kihasznált, és 11–8-cal kiejtette a tavalyi World Matchplay-bajnokot. Az első fordulóban a UK Open-győztes Nathan Aspinallt kiejtő King három év után negyeddöntős ismét a blackpooli major versenyen.

James Wade és a tavalyi döntős Mensur Suljovic nem igazán magas színvonalú, de annál jóval izgalmasabb mérkőzésén az osztrák 8–5-re és 11–10-re is vezetett, utóbbi állásnál a továbbjutásért kezdett, de még kiszálló értéken sem volt, amikor az angol egyenlített. Majd Wade a következő két játékot is megnyerte, így 2015 után ismét bejutott a legjobb nyolc közé a World Matchplayen.

A világbajnoki döntős Michael Smith és a német Max Hopp ütközete az est későbbi részében történtek árnyékában kis túlzással eltörpül, pedig kis híján tie-breakbe torkollott. Smith 1–4 után 5–0-s szériával fordított, majd a kiesés széléről visszatáncolva, 9–10-ről 12–10-re megnyerte a találkozót. Az angol életében először negyeddöntős a világbajnokság utáni legrangosabb viadalon.

DARTS, WORLD MATCHPLAY (BLACKPOOL)
2. FORDULÓ
(a 8 közé jutásért)
Michael Smith (angol, 5.)
–Max Hopp (német) 12–10
James Wade (angol, 8.)–Mensur Suljovic (osztrák, 9.) 13–11
Gary Anderson (skót, 4.)–Mervyn King (angol) 8–11
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Glen Durrant (angol) 11–13

A szerdai program
20.00
(Tv: Sport)
Daryl Gurney (északír, 3.)–Keegan Brown (angol)
Stephen Bunting (angol)–Ian White (angol, 10.)
Rob Cross (angol, 2.)–Krzysztof Ratajski (lengyel)
Peter Wright (skót, 6.)–Simon Whitlock (ausztrál, 11.)

A 2. FORDULÓ TELJES PÁROSÍTÁSA
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Glen Durrant (angol) 11–13
James Wade (angol, 8.)–Mensur Suljovic (osztrák, 9.) 13–11
Michael Smith (angol, 5.)–Max Hopp (német) 12–10
Gary Anderson (skót, 4.)–Mervyn King (angol) 8–11

Rob Cross (angol, 2.)–Krzysztof Ratajski (lengyel)
Stephen Bunting (angol)–Ian White (angol, 10.)
Peter Wright (skót, 6.)–Simon Whitlock (ausztrál, 11.)
Daryl Gurney (északír, 3.)–Keegan Brown (angol)

Legfrissebb hírek

Littler kétleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
2026.04.30. 23:54

Darts: Beau Greaves ismét történelmet írt, első nőként nyert PDC-versenyt

Egyéb egyéni
2026.04.27. 21:06

Darts: Van Gerwen a leggyengébb átlaggal esett ki a nyolc között, Price nyert Sindelfingenben

Egyéb egyéni
2026.04.19. 23:55

Darts: Magyart juttatunk a Modus Super Seriesbe! – Tekauer Norbert

Egyéb egyéni
2026.04.17. 18:42

Clayton legyőzte Littlert a darts PL rotterdami döntőjében

Egyéb egyéni
2026.04.16. 22:52

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2026.04.10. 01:41

Két leget nyert s három 180-at dobott Kovács Patrik, de Ross Smith jutott tovább Münchenben

Egyéb egyéni
2026.04.05. 13:43

Négy 180 Kovács Patriktól, aki Cullen legyőzésével továbbjutott Münchenben

Egyéb egyéni
2026.04.04. 17:01
Ezek is érdekelhetik