Csupasport: futárként dolgozott az országúti bajnok

Vágólapra másolva!
2021.05.05. 16:56
A pandémia miatt kútba esett Móricz Dániel olaszországi szerződése, versenyek hiányában munkát is vállalt, az idén pedig az Exatlon Hungary-szereplés jelentette számára az erőnléti edzést.

A tavalyi év nagy lehetőségeket kínált, ám a koronavírus-járvány jelentősen keresztülhúzta számításait.

„A tavalyi évet az olasz Northwave-Siatek-Olmo kerékpáros csapatnál kezdtem, de elég csonkára sikeredett a koronavírus-járvány miatt. Nagy lehetőségként tekintettem a szerződésre, mivel ez volt az első külföldi csapatom, előtte hazai kontinentális egyesületekben voltam. Ez a csapat amatőr besorolású, de Olaszországban nagyon erős amatőr egyesületek vannak. Ígéretesnek tűnt az év, de a járvány közbeszólt. A téli felkészülést követően februárban máris kezdődött a szezon, ám egyetlen egy versenyt bonyolítottak le, a másnapi küzdelmeket törölték is a koronavírus miatt. Észak-Olaszországban közel voltunk a járvány gócpontjához, így a csapatfőnököm utasítására egyből hazautaztam. Úgy váltunk el, hogy itthon folytatom a felkészülést, majd pár hét múlva mire lecseng ez az egész, utazom vissza, és ismét találkozunk. Hát ebből a pár hétből fél év lett, mire újra versenyezni tudtam velük. Negatívan éltem meg, a szponzorok a történtek miatt nem adtak annyi pénzt, ahogy megbeszéltük, így a szünet alatt itthon átmenetileg elkezdtem dolgozni kerékpárosfutárként. Az erőnlétemet Magyarországon karban tartottam, de fél év múlva a bajnokság folytatására már nem tudtam azt a formámat hozni, amit szerettem volna. Úgy éreztem, mentálisan sem tudtam felvenni a ritmust.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
Tegnap, 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Jó eredményeket ért el, de csalódásként élte meg az idényt

Csupasport
2025.10.11. 14:12

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik