csupasport bannerhátsófüves banner

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.08.29. 07:30
null
Szőke Csaba
Szőke Csaba 18:05:58-as idővel győzött a Deseda Ultramaraton öt maratoni távján, ahol ezúttal a hatalmas meleg miatt 154 kilométert tett meg.

 

– Megnyerte a Deseda Ultramaraton öt maratoni távját egyik kedvenc helyszínén.
– Minden évben részt veszek a Deseda Ultramartonon, idén ez volt az egyetlen nyári hosszú versenyem – mondta a Csupasportnak Szőke Csaba. – Annak idején egy maratonival kezdtem, most már ugye ötnél tartok. Bár az extrém körülmények miatt nem ment végig az öt maratoni táv, korábban lefújták a hatalmas meleg miatt, így is örülök a győzelmemnek, büszke vagyok magamra. 

– Milyen volt a verseny? 
– Délben, közel negyven fokban rajtoltunk, így folyamatosan hűteni és jegelni kellett magunkat, illetve a frissítésnek is még fontosabb szerepe volt, mint máskor. Igyekeztem nappal okosan beosztani az erőmet, majd éjszaka, amikor hűvösebb lett, gyorsítottam. Az volt előttem, hogy a vasárnapi nagy melegre minél kevesebb maradjon a távból. Reggelre éreztem, hogy sokat kivett belőlem a klíma, ráadásul a pálya sem volt könnyű, úgyhogy nagyon elfáradtam. Az ezen a távon versenyzők már korábban abbahagyták a futást, átgondoltam a dolgokat, és úgy döntöttem, hegy én is kiszállok. Nehéz, de helyes döntést hoztam.

 

– A meleg volt a verseny legkeményebb próbatétele? 
– A Deseda idehaza amúgy is az egyik legnehezebb ultraverseny, ugyanis nagy kihívást jelent a pálya, amely ráadásul komoly szintemelkedést is tartalmaz. Idén a hőség erre még rátett egy lapáttal, alig van árnyék, sokat futunk a tűző napon, ami extrém módon megterheli a szervezetet. Ráadásul a táv is hosszú, de a szervezés minden évben remek, a légkör családias, csak ajánlani tudom mindenkinek. Jövőre is visszatérek. 

– Tekintsünk egy kicsit előre! Milyen céljai vannak a közeljövőben? 
– A következő hétvégén a Suhanj6!-on leszek ott, majd szeptemberben jön a Szőlőskör ötven kilométeres távja, októberben pedig a veszprémi Isopol Super, ahol a huszonnégy órás számban állok rajthoz. 

 

Legfrissebb hírek

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
Tegnap, 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Középkori lovaggal melegített, majd győzött Sümegen

Csupasport
2026.10.10. 08:15

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Elsodorta az autó, közel száz kilométert fájdalmakkal tett meg a Spartathlonon

Csupasport
2026.10.08. 14:44

Kétszáz kilométert robot üzemmódban futott a Spartathlonon

Csupasport
2026.10.07. 21:03

Bódis Tamás kivételes pályafutásában az idei Spartathlon-győzelem került az első helyre

Csupasport
2026.10.06. 14:43

Segítő nélkül ért el kiváló eredményt a Spartathlonon

Csupasport
2026.10.03. 16:01