Csupasport: bokazúzódása után már a Julian Alpsra készül

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2022.08.14. 20:07
Címkék
Nikolics Márkó nem egészen hat éve fut, ám ez idő alatt többek között már teljesítette egyszer a Kört, kétszer az Ultra Trail Hungaryt és háromszor a Mátrabércet. Július végén bokasérülést szenvedett egy ausztriai edzőtáborban, ám reméli, a szeptemberi Julian Alpsra teljesen felépül.

„Kétezertizenhat decemberében kezdtem a futást – mondta Nikolics Márkó. – Tizennyolc éves voltam, túlsúllyal küzdöttem, kilencvenkét kilót nyomtam. Fogyni akartam, ezért elkezdtem mozogni, és annyira megtetszett, hogy megmaradt a mindennapjaimban. Majd elkezdtem Spartan-versenyekre járni, s ezek felkészüléséhez nekiálltam terepfutóversenyeket teljesíteni. A Spartant négy-öt verseny után abbahagytam, ám a terepfutást folytattam. Hozzácsapódtam egy baráti társasághoz, s velük űzöm azóta is.”„Kétezertizenhat decemberében kezdtem a futást – mondta Nikolics Márkó. – Tizennyolc éves voltam, túlsúllyal küzdöttem, kilencvenkét kilót nyomtam. Fogyni akartam, ezért elkezdtem mozogni, és annyira megtetszett, hogy megmaradt a mindennapjaimban. Majd elkezdtem Spartan-versenyekre járni, s ezek felkészüléséhez nekiálltam terepfutóversenyeket teljesíteni. A Spartant négy-öt verseny után abbahagytam, ám a terepfutást folytattam. Hozzácsapódtam egy baráti társasághoz, s velük űzöm azóta is.”

Ezek után elkezdte növelni a távot, majd a testvérétől értesült a 152 kilométeres Körről. Testvére kétszer megpróbálkozott a teljesítésével, ám egyszer sem sikerült neki. Márkó kitűzte maga elé, hogy pár éven belül le akarja futni, 2020-ban aztán megpróbálta, s rögtön sikerrel is járt.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik