Csupasport: a Spartathlon a szintidőn csúszott el, a maratoni ob a virslin

V. SZ.V. SZ.
2022.10.08. 20:47
Címkék
Csepregi Ákos tavaly márciustól Maráz Zsuzsannával edz, fizikailag és fejben is sokat erősödött, első spártai élményeiről stílusosan egy görög szendvics mellett beszélgettünk.

Csepregi Ákos (Áky) elvárása a Spartathlonon a szintidőn belüli teljesítés volt, s bár a hegyen nem jutott túl, a saját „hegyeit” legyőzte, így nem maradt benne hiányérzet. Élvezte a hangulatot, a görögök vendégszeretetet, a gálát és a másnapi alsóneműs futást is, talán csak a görögtüzet hiányolta, de elmondása szerint lesz miért visszamennie legközelebb.

„Korábban azt gondoltam, dehogy jutok én ki egy ekkora versenyre! Viszont idén azért neveztem, hogyha nem sorsolnak ki, akkor jövőre dupla eséllyel hátha sikerül. Meglepetésemre elsőre bekerültem az indulók közé. Úgy éreztem, nem biztos, hogy itt tartok, de megpróbálom, hiszen már azzal nyertes vagyok, ha elindulok. Edzőm, Maráz Zsuzsanna is támogatott ebben” – mondta a 39 éves futó a Csupasportnak.

A teljes, Cseke Lilla által készített interjún kívül oldalunkon az extrém hosszútávúszó Mányoki Attila is mesél új kihívásairól, valamint elolvashatják nagyinterjúnkat a hegymászó Suhajda Szilárddal, akivel a kezdetekről, a lavináról, amelyet szerencsével éltek túl, a Klein Dáviddal közös évekről, a családjáról és a következő céljáról, a Mount Everestről beszélgettünk.

Legfrissebb hírek

Az Ultrabalaton női versenyében spanyol siker született

Csupasport
2026.04.25. 07:11

Törőcsik Zsófia új világcsúcsot ért el szabadtüdős merülésben

Csupasport
2026.04.20. 11:32

Elkezdődött a kerékpáros Ring-sorozat – a Mátrában rendezik meg a 2. állomást

Csupasport
2026.04.19. 11:14

Bemutatták a legfittebb magyarról, Horváth Lauráról szóló dokumentumfilmet

Csupasport
2026.04.17. 11:13

107 méteres merülés – edzésen már sikerült a világcsúcs Törőcsik Zsófiának

Csupasport
2026.04.16. 15:04

A nagy fejlődés ob-ezüstérmet jelentett Szőke Csaba számára

Csupasport
2026.04.07. 09:00

Csaknem háromezren futottak a Maratonman-sorozat nyitányán

Csupasport
2026.04.04. 13:48

A tűzeset után újra lehet nevezni a legnépszerűbb szabadidős eseményekre

Csupasport
2026.04.03. 12:05
Ezek is érdekelhetik