Centenárium a Kincsem Parkban – vasárnap futják a 100. Magyar Derbyt!

BUDAI MIKLÓSBUDAI MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.07.02. 13:45
Július harmadikán késő délután századszor rajtol el a legrangosabb hazai galoppverseny, a Magyar Derby mezőnye. A Kincsem Parkban rendezett centenáriumi viadal előtt felidézzük a legnevesebb (köztünk élő) Derby-szereplők emlékeit és élményeit, miközben igyekszünk gyorstalpalót és programtervet kínálni a lóversenysporttal most ismerkedő, „nyeretlen kétéveseknek” is.

Íme, a 100. Magyar Derby legfontosabb tudnivalói (Infografika: Dancsák András) 
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Íme, a 100. Magyar Derby legfontosabb tudnivalói (Infografika: Dancsák András) A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

HESP József
(hendikepper, Robert Hesp, Kincsem angol idomárjának ükunokája)

„Az idei lesz a 75. Magyar Derbym, ám egyik sem volt olyan emlékezetes, mint az 1963-as futam. Azon túl, hogy a helyszínen láttam nyerni Imperiált, a század legjobb magyar tenyésztésű lovát, 22 esztendősen még közreműködhettem is a versenyen, mint a világ legifjabb startere. Rajtgép híján akkor még szalagos indítással kezdődött a futam, de a lovasok partnerek voltak, segítették a zöldfülű startert, és valóban egy vonalból indultak. A sokáig második helyen futó Imperiált zsokéja, Németh Ferenc a befutó elején »elindította«, a ló pedig favorithoz méltón, szép stílusban száguldott a zsúfolt nagy tribün előtt a célig, s tíz hosszal, magabiztosan győzött. És a starter, aki három évvel korábban még lovat pucolt és trágyát hordott, ugyancsak győztesnek érezte magát.”

VAS József
(kilencszeres Magyar Derby-győztes egykori zsoké)
„1970-ben győztem először a Derbyn, Norberttel 12 hosszal nyertünk, de egy év múlva Isztopirinnel is »sétálva« értünk célba. Gázsit nagyon szerettem (és a gázsit is...), az 1979-es Osztrák Derbyn azonban taktikai hiba miatt nyakhosszal másodikok lettünk, ám két hét múlva, itthon, ugyanekkora különbséggel miénk lett a győzelem. 1982-ben Királyhágót idomárja az istállóban csak másodiknak rangsorolta – velem tíz hosszal győzött... A szeszélyes Bűvölővel nehéz volt, nem szeretett tréningezni, a versenyeken viszont repült, el is nyertük a Kék Szalagot az 1985-ös Derbyn. Az utolsó sikeremet Torockóval ünnepeltem 1987-ben: két ígéretes aspiráns állt Aperianov Zakariás istállójában, de a főnöknél kierőszakoltam, hogy én választhassak közülük. S lám, akkor is jó lóra tettem!”

1963: a 41. Magyar Derby főszereplői, a későbbi győztes Imperial balról a harmadik (Fotó: MTI)
1963: a 41. Magyar Derby főszereplői, a későbbi győztes Imperial balról a harmadik (Fotó: MTI)


RIBÁRSZKI Sándor

(hatszoros Magyar Derby-győztes idomár)

„Ritkaság, hogy az amúgy is kevés számú szürkéből három is első helyen végezzen a Derbyn, ehhez képest az általam felkészített lovak közül 2004-ben Kings Honor, 2006-ban Thunder Groom, 2013-ban pedig Mayday gyarapította a győztesek »szürkeállományát«. További érdekesség, hogy mindháromszor a szlovák zseni, Jaroslav Línek ült a nyeregben. Mindketten szorosan kötődünk a szürkékhez, és hármasban nagy dolgokra vagyunk képesek. Aligha meglepő, a 100. Magyar Derbyn is szürkét indítok, igaz, ezúttal az esélytelenek nyugalmával várom a versenyt.”

KOVÁCS Sándor

(idomárként és zsokéként is Magyar Derby-győztes lovas)

„Csaknem nyolcszáz versenyt nyertem lovasként, de a Derby-győzelemnél nincs felemelőbb érzés. 1999-ben April Sunnal sikerült először, majd két évvel később April Surprise nyergében ismételhettem, mindkétszer kivárásra lovagolva, mert ellenállhatatlan volt a lovaim hajrája. 2000-ben ellenben orrhosszal elveszítettem az emlékezetes Rodrigo–Akito párharcot. Kállai Pál mester, Rodrigo zsokéja a verejtékes győzelme után nekem is gratulált, mondván, látványos versenyt vívtunk, s bevallom, 27 évesen nagyon jólesett az Öreg elismerése. Hasonlóan nagy küzdelmet hozott a 2011-es Derby, de azt már idomárként izgultam végig, és ez sokkal nehezebb szerepkör, mert kintről tehetetlennek érzi magát az ember. Öröm, hogy a szoros csatából Ostinato lovam került ki győztesen, mint ahogy hat évvel később a szintén általam felkészített Eminens is »évfolyamelsőnek« bizonyult. Remélem, lesz még folytatás...”

A nyeregben Vas József, kilencszeres Magyar Derby-győztes (Fotó: Kincsem Park)
A nyeregben Vas József, kilencszeres Magyar Derby-győztes (Fotó: Kincsem Park)


VARGA Zoltán

(1035 versenyt nyerő, Magyar Derby-győztes lovas)

„Pályafutásom első harmadában, 1989-ben nyertem meg a Derbyt Tabán nyergében. Nem volt gond nélküli a felkészülés, mert két héttel korábban a Csehszlovák Derbyn is részt vettünk. Féltem, hogy a verseny és a hosszú utazás elfárasztja a lovat, Tabán azonban remekül futott a nagyon erős prágai mezőnyben, harmadik lett, és szerencsére valamennyire kipihente magát a hazatérést követően. Itthon aztán fáradtan, de hatalmas szívét odaadva nyert.”

PÉCSI István
(ügyvezető igazgató, Kincsem Nemzeti Kft.)
„A 2000-es Magyar Derby sok szempontból emlékezetes. Kommentátori munkámat előző év őszén marketinges feladatokkal egészítettem ki, így a verseny előkészítését is én irányítottam. Utoljára futottak a telivérek a Kincsem Park régi pályáján, a klasszikus futamot először közvetítette élőben a Magyar Televízió, és először volt jelentős reklámja az eseménynek. A Derby aztán minden idők egyik legszorosabb küzdelmét hozta. Már hetekkel a verseny előtt két lóra és két zsokéra építettük fel a kampányt: Akitóra, akit a húszas éveiben járó Kovács Sándor lovagolt, és Rodrigóra, nyergében a legendás Kállai Pállal. A cél előtt 400 méterrel kezdődött a show. A két favorit kivált a mezőnyből és öldöklő, fej fej melletti finisbe kezdett. »Rodrigo vagy Akito, Akito vagy Rodrigo« – ordítottam, lényegében a célig, amit Rodrigo ért el hamarabb. Ritkán voltam annyira elégedett egy versenynappal, mint aznap este!”

2000: Rodrigo vagy Akito? – a máig emlegetett hajrá Kállai Pállal és Kovács Sándorral (Fotó: Kincsem Park)
2000: Rodrigo vagy Akito? – a máig emlegetett hajrá Kállai Pállal és Kovács Sándorral (Fotó: Kincsem Park)


HÁZI László

(kétszeres Derby-győztes idomár)

„Hatvan évig dolgoztam a galopp-pályán, az általam felkészített lovak összesen 660 versenyt nyertek meg – kétszer a Magyar Derbyt is. 1976-ban nem tartottam favoritnak Tiránt, ám Vas Józsi, a kiváló zsoké győzködött, hogy megnyerjük. Szeszélyes ló volt, hiába ösztökélte a lovasa, csak a verseny hajrájában adott bele mindent, de ha úgy vesszük, remek taktikusnak bizonyult... Két év múlva Dimitrij már nagy fölénnyel győzött, ám vele sem ment egyszerűen a felkészülés, gyakran ellenszegült, gorombán viselkedett, azonban Józsi őt is jó irányba tudta terelni. De nem csak nyertem, veszítettem is Derbyt: négyszer végzett a lovam másodikként, azokra a futamokra nem is emlékezem vissza olyan szívesen.”

MARONKA Gábor
(háromszoros Derby-győztes idomár)
„Először 2015-ben ünnepelhettem: Quelindo egész évben fejlődött, a vetélytársakban pedig nem láttam azt az erőt, amit az én lovamban. A következő évben is megszereztük a Kék Szalagot. Merion a Nemzeti Díjon még csak hetedik lett, az Alagi Díjon már második, de így sem favoritként rajtolt. A befutón mégis öldöklő csatát vívott Sárkányfűvel, s többszöri helycsere után végül fejhosszal megelőzte. Jól választottam zsokét, Alberto Sanna mindent kihozott a lóból, erre az olaszon kívül nem sok lovas lett volna képes. 2020-ban aztán Fausttal is felértem a csúcsra, pedig nem indult jól a szezon, a Nemzeti Díjon utolsóként ért célba, tulajdonosa el is akarta adni, de én rábeszéltem, hogy még próbáljuk meg a Derbyt. Teljesen váratlanul start–cél győzelmet aratott, de ahogy a mondás tartja, a derbyn kell a legjobbat futni!”

A 99. MAGYAR DERBY (2021)





DEÁK György

(az Álmodó istálló tulajdonosa)
„Családi istállónk 2005-ben alakult, első sikerünket a 2011-es Derby hozta meg, amikor Mediplomat esélyesként állt starthoz, és végül célfotóval kapott ki. Három év múlva még nagyobb reményekkel vártuk a versenyt, hiszen Thunder Teddington és Red Hot Calypso képviselte az Álmodó zöld-kék színeit. Fantasztikus nap volt, valamennyi kiemelt versenyt megnyertük, éppen csak a Derbyn végeztünk a 2-3. helyen. 2015-ben viszont már nekünk gratuláltak! A szürke Quelindo hozta el nekünk a Kék Szalagot, aki abban az évben a Hármaskoronát – a Nemzeti Díj, a Magyar Derby és a St.Leger megnyerésével – is elhódította.”


ZALA Csaba
(Magyar Derby-győztes idomár)
„Szenzációs versenyt hozott a 2000-es Magyar Derby, Rodrigo, nyergében a nagyszerű Kállai Pállal, orrhosszal diadalmaskodott. A sikerből egy cseppnyi nekem is jutott, hiszen lovászként segítettem a Derby-győztes telivér felkészülését. Az élmény megerősített elhatározásomban: én is ebben a közegben szeretnék majd dolgozni. Feleségemmel családi vállalkozásban foglalkozunk lovakkal, és idomárként tizennyolc évvel később feljutottam a csúcsra. Esti Fény már kétévesen jónak mutatkozott, majd 2018-ban a Nemzeti Díjon és az Alagi Díjon is dobogón végzett, a Derbyn pedig mindenkit megelőzött. Különösen büszkévé tesz, hogy a ló magyar tenyésztésű, és hazai zsokéval, Nagy Tamással győzött. Tavaly is a mi istállónkhoz került a Kék Szalag, Shy Boy hasonló felállásban, a feleségem idomításával nyerte meg a 99. Magyar Derbyt.”

2013: a szürke nyertes árnyalata, avagy Jaroslav Línek győzelemre lovagolja Maydayt (Fotó: Kincsem Park)
2013: a szürke nyertes árnyalata, avagy Jaroslav Línek győzelemre lovagolja Maydayt (Fotó: Kincsem Park)


MIKÓCZY Zoltán

(a legendás Overdose egykori tulajdonosa)

„Magyarországon »másfél« Derby-sikerrel büszkélkedhetek: egyszer a magyar, egyszer a szlovák himnuszt játszották el tiszteletünkre. Az első áll közelebb a szívemhez: 2008-ban Sunny Sam négy hosszal verte meg a mezőnyt, 2:26.1 perces eredménye máig pálya­rekord. Győzelme ráadásul azért is emlékezetes, mert előző nap Overdose – kisebb sérülését leküzdve – Hamburgban egy nagyon magas kategóriájú versenyen nyert. Éjjel indultunk haza, hogy aztán vasárnap este a Kincsem Parkban folytatódhasson az ünneplés. A fél győzelem? 2010-ben az akkori szabályok szerint már év elején kellett nevezni, ám a két jelöltünkről csak menet közben derült ki, hogy nem bírják a 2400 méteres távot. Egy hónappal a Magyar Derby előtt Pozsonyban láttam a Kancadíjat megnyerő Shamal Sally futását, és annyira lenyűgözött, hogy sikerült rábeszélnem milliomos tulajdonosát, hogy futtassuk szindikátusban a lovat, a felkészítését meghagyva a nagyszerű idomár, Zuzana Kubovicovának. Ugyan az indulást többen is igyekeztek megakadályozni, végül utónevezéssel kerültünk be a mezőnybe. Ahogyan mondani szokták, a többi már történelem: Anda 1973-as sikere után nyert kanca újból Magyar Derbyt.”

Jaroslav LÍNEK
(szlovák zsoké, a régió egyik legeredményesebb lovasa)
„Több országban nyertem már kiemelt versenyt, nem is egyet, ám arra különösen büszke vagyok, hogy Budapesten négy Derby-győzelmet arattam! Az pedig igazi kuriózum, hogy mindig szürke lóval: háromszor Ribárszki Sándornál, egyszer Maronka Gábornál. Mindenesetre, ha szürke nyergében ülök a Kincsem Parkban, a törzsközönség a győzelmemre fogad. Még szerencse, hogy a barnákkal is jól bánok...”


NAGY Tamás
(kétszeres Magyar Derby-győztes zsoké)
„A legmerészebb álmom vált valóra 2018-ban, amikor Esti Fénnyel megnyertük a Derbyt, hála a Zala család és a stáb szakértő munkájának. Már kétéves korában is én lovagolhattam, és versenyről versenyre jobban teljesített. Először a Nemzeti Díjon éreztem, hogy nyerhetünk a Derbyn, fantasztikus, hogy tényleg sikerült! Akárcsak az, hogy tavaly Shy Boy nyergében is első lettem. A másfél mérföldes Derby-távot azért szeretem, mert lehet taktikázni, és úgy látszik, ehhez jó érzékem van.”

A 98. MAGYAR DERBY (2020)



NÉMETH Ildikó

(egykori lovas, idomár)
„Néhány éve dolgoztam idomárként, és egyre jobb csapatot sikerült összehoznom.1994-ben Sir Khan ugyan nem volt favorit, de bíztunk az átlag feletti végsebességében és Simon Ferenc zsoké tudásában. Megbeszéltük a taktikát, amit Feri remekül végrehajtott, a középmezőnyben jó pozícióban haladt, aztán a befutóban kilőtt, és több mint egy hosszal nyert, méghozzá pályacsúccsal! Két évvel később két lovunk is esélyesként indult, Feri a mén Pierrót választotta közülük, és le is győzte Kulcskirálynőt. Mivel korábban mindkettőt lovagolta, valószínű, hogy a kancával is nyert volna.”

SIMON Ferenc
(Derby-győztes lovas, idomár)
„Az első Derbyt 1994-ben nyertem meg, mondhatni, váratlanul. Lovam, Sir Khan nem volt esélyes, Kállai Pál győzelme volt a papírforma. A nagy mezőnyben azonban sikerült jól helyezkedve pozíciót fognom, majd óriási hajrába kezdtünk, és erős küzdelemben ötnegyed hosszal nyertünk. Hamarosan kiderült, pályarekorddal! 1996-ban, ugyancsak Németh Ildikó istállójából választottam a két esélyes közül, úgy, hogy előtte több szakember tanácsát is kikértem. Mindenki Pierróra voksolt, én is. Bejött, jó lóra tettem!”


PÁLFI Gábor
(a Telivér Farm tulajdonosa)
„Minden számottevő pozícióban végzett már lovunk a Derbyn, éppen csak a Kék Szalag hiányzik – de nagyon! Jelentős tenyésztési bázisként vagyunk jelen a honi galoppéletben, és csak az általunk tenyésztett lovakat versenyeztetjük. Istállónk nagyon eredményes, számos kiemelt versenyen győztünk. Az évek folyamán elértük, hogy a magas szintű szakértelem, a hozzáértő és lelkiismeretes személyzet, a megfelelő orvosi háttér és a kifogástalan infrastruktúra egyaránt rendelkezésünkre álljon. Remélem, ezek összessége egyszer elhozza a vágyott Derby-diadalt!”

2018: szoros befutót hozott a 96. Magyar Derby, végül Esti fény (balra) diadalmaskodott (Fotó: Kincsem Park)
2018: szoros befutót hozott a 96. Magyar Derby, végül Esti fény (balra) diadalmaskodott (Fotó: Kincsem Park)


SIKLÓSI Tamás

(egykori istállótulajdonos)

„A Derby napja nem az én napom! Győzelmet legalábbis nem ünnepelhettem, noha sokszor jártam hozzá nagyon közel. Négy alkalommal is megesett, hogy favoritként indult a lovam, ám mindig a második helyen ért célba. Illetve egyszer, 2009-ben mégis csak győzött a lovam, ám később kiderült, hogy Garabonciás étvágytalanságára kapott müzlijében olyan összetevő volt, ami tiltott szernek minősült, így elvették a címet. Egyébként csaknem hetven Magyar Derbyt láttam, ez alapján úgy vélem, a győzelemhez három dolog szükséges: jó ló, aznapra kihegyezett csúcsforma és Isten kegyelme.”

Stanislav GEORGIEV
(Derby-győztes lovas, idomár)
„Akadtak kiváló időszakaim, amikor nagyon jól ment a lovaglás, és több kiemelt versenyt is nyertem, a Derby-győzelem azonban sokáig elérhetetlennek tűnt. Mígnem 2019-ben! Annak az évnek az elejétől már idomárként is dolgoztam, s ahogy viccesen szoktam mondogatni, magamnak adtam utasításokat. Bejött az elképzelés, persze kellett hozzá Golden Sea is, ő már kétévesen kitűnt, egy év múlva pedig megnyerte a Nemzeti Díjat. A Derby befutóján repültünk, nem volt ellenfelünk, két hosszal nyertünk.”

A 97. MAGYAR DERBY (2019)



KREBS András
(marketingigazgató, Kincsem Nemzeti Kft.)
„Tíz éve Latin Lover nevétől vissz­hangzott a Kincsem Park! A kitűnő származású, francia tenyésztésű hároméves mén a tavaszi felhozóversenyén tíz hosszal nyert, majd a Nemzeti Díjon négy hossz is elég volt a sikeréhez. A főpróbán, az Alagi Díjon »csak« biztosan győzött. Így is toronymagas esélyként várhatta a Derbyt, nyergében a korszak legjobb magyar lovasával, Kerekes Károllyal. Csakhogy egy héttel a verseny előtt a tulajdonos Gyolai Zoltán egy nézeteltérés miatt elvitte a lovait Kovács Sándortól Jozef Rosival mesterhez... A hercehurca ellenére a nagy napon Latin Lover igazolta klasszisát, és a sokat javuló Category Five támadását visszaverve remek idővel nyerte meg a 90. Derbyt.”

CSUPOR Ferenc
(idomár)
„A bábolnai ménes vezetősége 2001 őszén szerződtette a tehetséges és eredményes Piotr Czarnieckit. Volt szerencsém a lengyel idomár mellett dolgozni, és már év vége felé látszott, hogy a munkája eredményre vezet. Tavasszal a Derby-évjárat legjobbjai parádéztak a kiemelt versenyeken, különösen a Nemzeti Díjat és az Alagi Díjat is megnyerő Kegyúr. Ám hiába volt favorit, a Derbyn »fejre állt«: nem lehetett ráismerni, csak hatodik lett. Ősszel aztán megint repült, sőt, négyévesen is remekelt. Csak éppen azon a napon nem...”

2021: meglepetésre Shy Boy győzött, Nagy Tamás zsoké másodszor nyert Derbyt (Fotó: Kincsem Park)
2021: meglepetésre Shy Boy győzött, Nagy Tamás zsoké másodszor nyert Derbyt (Fotó: Kincsem Park)


Zdenko SMIDA
(kétszeres Derby-győztes szlovák zsoké)

„Mindig örültem, ha részt vehettem a Derbyn a Kincsem Parkban, még azokat is élveztem, amelyeken »csak« helyezett voltam. Kétszer azért győztem is: 2017-ben Eminenssel, 2010-ben pedig Shamal Sally nyergében, ami azért volt különleges, mert akkor már csaknem negyven éve nem nyert kanca a Magyar Derbyn.”

PÖRSÖK Péter
(vállalkozó)
„Hét éve alapítottam a Tálent Díjat a fiatal zsokék jutalmazására. Ezzel szeretném motiválni a tehetséges lovasokat, remélem, későbbi Derby-győztes is akad majd közöttük!”


BUDAI Miklós
(újságíró, az összeállítás készítője)
„Úgy gondolom, nem maradhat ki a visszaemlékezésből az európai klasszis Naplopó (1926), a minden távon kiemelkedőt nyújtó, a Hármaskoronát is elnyerő Try Well (1936), az árverésen senkinek sem kellő, de egy évvel a váratlan Derby-sikerét követően Közép-Európa legjobbjait is legyőző Lubica (1949). Meg kell emlékeznünk a hazai korosztályos versenyek abszolválása után a szocialista országok csúcsversenyét nyolc hossz előnnyel megnyerő Imiről (1956), Imperial apjáról, akárcsak a Derby-befutóban a már nyerőnek látszó Agytrösztöt hatalmas küzdelemben lehajrázó, és Hertelendy Gáborral majd a Hármaskoronát is „behúzó” Bilbaóról (1977). Szintén a legek közt a helye a Magyar Derby mellett két osztrák klasszikus viadalon is fölényesen nyerő Turbónak (1981), no meg a sorozatgyőzelmével hatalmas fogadási lázat generáló, a számítógépes rendszer totális összeomlását közvetetten előidéző Saldenzarnak (2007) is.”

A DERBY-HÉTVÉGE PROGRAMJA

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. július 2-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik