Birkózó Eb: Galambos Ramóna kikapott a nyolc között

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 14:02
null
Galambos Ramóna vereséget szenvedett (Fotó: birkozoszov.hu)
Szoros mérkőzésen bosszantó vereséget szenvedett Galambos Ramóna az 57 kilogrammos kategória negyeddöntőjében, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a varsói birkózó Európa-bajnokságon.

 

Az U23-as Eb-győztes magyar sportoló az oroszok Eb-ezüstérmesével, Szvetlana Lipatovával csapott össze az elődöntőért, melyhez nagyon közel volt a meccs képe alapján.

Galambos Ramóna az első pillanattól erősebbnek tűnt riválisánál, ez a fölény azonban akciókban nem mutatkozott meg az első menetben, igaz, így is előnnyel mehetett pihenni, mivel a jó érzékkel védekező Lipatova intése után 1–0-ra vezetett.

A második szakaszban a 24 éves magyar még nagyobb sebességre kapcsolt és igyekezett gyorsan akciót csinálni, ám ez megbosszulta magát, Lipatova ugyanis meg tudta kontrázni indítását és bebillentette ellenfelét (1–2). A hátrány nem fogta meg Galambost, továbbra is bátran ment előre, az orosz pedig egyre fáradt, viszont egy szőnyeg széli szituációból megint ő jött ki jól, noha úgy tűnt, a magyarnak sikerült őt kiléptetnie. A bírók azonban nem így látták, így a visszatámadásból elért orosz mögékerülésért adtak újabb két pontot (1–4). Ritter Árpád szövetségi kapitány vitatta a szituációt, ám a döntnökök hosszú videózást követően sem változtattak ítéletükön, így az orosz kapott még egy pontot (1–5).

Kevesebb mint egy perc volt már csak hátra, Galambos Ramóna azonban nem adta fel. Sikerült is levinnie ellenfelét (3–5), lentről viszont nem tudott pörgetni, az utolsó 15 másodpercben pedig már nem volt képes újabb akciót végrehajtani. Galambos úgy kapott ki, hogy riválisa egyetlen akciót sem indított, kontrákból volt eredményes, a végén pedig annyira elkészült az erejével, hogy edzői támogatták le a szőnyegről.

A szigetvári birkózó veresége után már csak abban bízhat, hogy legyőzője összeszedi magát a késő délutáni elődöntőre és bejut a fináléba, amivel vigaszágra segítené őt.

A legjobb négy között nem Lipatováé lesz az egyetlen magyar érdekeltségű mérkőzés, ugyanis Sastin Marianna a lengyel Katarzyna Madrowskával csap össze a 62 kilogrammosok között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik