Birkózás: újabb öt érem, köztük két arany Rómából

K. Zs.K. Zs.
2021.03.05. 21:56
null
Lévai Zoltán (Fotó: MBSZ)
Az első napi nagyszerű eredmények (aranyérem Takács István, ezüst Krasznai Máté, Losonczi Dávid és Szilvássy Erik, bronz Lőrincz Viktor és Kecskeméti Krisztián révén) után a római Matteo Pellicone-emlékverseny második napján is nagyszerűen szerepeltek a magyar birkózók – derül ki a Magyar Birkózószövetség pénteki hírleveléből.

 

A hölgyeknél 2013-as világbajnokunk, a tokiói olimpiai kvótás Sastin Marianna (62 kg) a körmérkőzéses lebonyolításban kazah és brazil ellenfelét legyőzte, a vb-3., pánamerikai bajnok kanadai Fazzaritól kikapott, akinek a döntőben sem sikerült visszavágnia (1–2), így ezüstérmes lett.

A kötöttfogásúaknál az U23-as vb-2. Fritsch Róbert (72 kg), valamint a tavalyi Eb- és világkupa-2., kétszeres U23-as kontinensbajnok Lévai Zoltán egyaránt a döntőbe jutott. Előbbi többek között a világbajnok orosz Labazanovot is felülmúlta, utóbbi pedig revansot vett „mumusán”, az Ázsia-bajnok, U23-as vb-3. kazah Szadukajeven több korábbi vereségért. A fináléban mindketten törököt „fogtak”, s győztek le, Fritsch 2–2-vel, később szerzett ponttal az Eb-bronzérmes Cant, Lévai 3–1-re az U23-as Eb-győztes Basart.

Két 82 kilósunk bronzmérkőzésen volt érdekelt, a vb- és Eb-3. Szabó László és a junior Európa-bajnok Lévai Tamás egyaránt felállhatott a dobogóra.

Kötöttfogású csapatunk a pontversenyben 3 arannyal, 3 ezüsttel és 4 bronzzal a 2. helyen végzett a Ranking Series-tornán.

Fritsch Róbert (Fotó: MBSZ)
Fritsch Róbert (Fotó: MBSZ)

 

Legfrissebb hírek

Szenttamási bronzérmes, Darabos döntős az U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
2026.03.13. 19:31

Takács István: Éremmel szeretnék hazatérni Albániából

Birkózás
2026.03.11. 10:18

Sike András: Igazából mindig is futballista akartam lenni, de eltanácsoltak, B-opciónak jött a birkózás

Birkózás
2026.03.08. 12:27

U23-as birkózó Eb: tizenöt magyar indul Nagybecskereken

Birkózás
2026.03.07. 11:57

Tizenhét birkózó képviseli a magyar színeket a tiranai Európa-bajnokságon

Birkózás
2026.03.06. 13:37

Birkózás: sportolóink negyede dobogóra állhatott Tiranában

Birkózás
2026.03.04. 18:58

Szőke Alex bronzérmes a tiranai UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2026.03.01. 19:22

Remek sikerek: Fritsch és Takács bronzérmes Tiranában!

Birkózás
2026.02.27. 20:41
Ezek is érdekelhetik