Birkózás: Korpási Bálint megszerezte a kvótát!

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2021.03.20. 18:49
A BVSC világ- és Európa-bajnok klasszisa higgadt és magabiztos birkózással verte az elődöntőben a moldovai színekben versenyző Islamovot, egész napi teljesítménye alapján teljesen megérdemelten vívta ki a tokiói indulás jogát – ezzel már legalább öt birkózónk lesz biztosan ott a japán fővárosban! Torba Erik ugyancsak közel volt a bravúrhoz, végül egyetlen ponttal maradt alul a 60 kg-osok elődöntőjében, míg Varga Ádám nem tudta borítani a papírformát a nehézsúlyúaknál.
Korpási Bálint a norvég Thoresen elleni mérkőzésen (Fotó: Árvai Károly)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Korpási Bálint a norvég Thoresen elleni mérkőzésen (Fotó: Árvai Károly) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

A 60 kilogrammosok elődöntőjével kezdődött az esti program a BOK-csarnokban. Torba Erik a török Kerem Kamallal találkozott, és nagyon szoros meccsen maradt alul. A török egy vitatható kétpontossal szerzett vezetést rögtön az első másodpercekben, majd Torba lentről szépen kontrázott egyet, ő került felülre, abból megcsinálta a pörgetést – és kis híján a másodikat is. Ehelyett azonban az első három perc lejárta előtt egy összekapaszkodásból ő jött ki rosszabbul, 5:3 helyett 3:5 lett magyar szempontól. Nagyon nem mindegy, és a végén sajnos sokba is került...

Mert bár a második menetben a törököt is leküldték egyszer, Torba nem tudta megcsinálni az akciót lentről (itt bezzeg egyből felállította őket a szőnyegbíró...), így végül fájó módon, egyetlen ponttal maradt alul 5:4-re a döntőért és ezzel járó biztos kvótáért.

„Sokat sírtam, de sikerült összeszednem magam. Ami azt illeti, egész nap jó formában voltam, nagy skalpokat szereztem. A célomat sajnos nem sikerült elérnem, egyelőre lecsúsztam a kvótáról, amire azonban van még esélyem: a májusi, szófiai világkvalifikációs versenyen meg akarom szerezni. Nagyon örülök annak, hogy Korpási Bálintnak sikerült kiharcolnia a Japánba szóló repülőjegyet, megölelgettük egymást az öltözőben. Őszintén boldog vagyok emiatt, sokkal rosszabbul érezném magam, ha nem így történt volna” – nyilatkozta Torba Erik összetörten az elveszített elődöntőt követően.

Korpási Bálint a moldovai színekben versenyző Islamovval küzdött meg a 67 kg-osok elődöntőjében, és másfél percnyi tusakodás után utóbbit küldték le először (1:0 ide), „Maci” pedig meg is csinálta előbb a pörgetést, majd a kiemelés után az újabb kétpontos akciót (5:0). Islamov a második menetben sem tudott semmit kezdeni a magyar klasszissal, meg is kapta az újabb intést (6:0), Korpási így összességében teljesen megérdemelten jutott be a döntőbe!

Tettének sportértékét csak tovább növeli, hogy a BVSC kiválósága tíz éve nem fogyott le 67 kilóra, ám ennek szerencsére nyomát sem lehetett látni: egész nap elképesztően higgadtan, magabiztosan és meggyőzően birkózott, stabilan állt a lábán, nagyszerű megoldásokat alkalmazott, és amikor kellett, a váratlant is gond nélkül meghúzta (mint például negyeddöntőbeli szorult helyzeténél). Ezzel tehát megvan Budapesten az első, összesen pedig az ötödik magyar birkózókvóta a tokiói ötkarikás játékokra!

Másfél éve célként tűztem ki magam elé, hogy szőnyegre lépek Tokióban. Sokat küzdöttem a súlyommal, de végül jól sikerült a fogyás. Örülök, hogy remek formában birkóztam, egész nap magabiztosnak éreztem magam. A negyeddöntőben, a bolgár Dimitrov ellen kis híján tussal kikaptam, hibát követtem el, rendkívül nehéz helyzetet oldottam meg – abban a néhány másodpercben az egész pályafutásom lepörgött a szemem előtt, és az járt a fejemben, nem érhet így véget a karrierem. A családommal biztos, hogy megünneplem ezt a sikert, és onnantól gőzerővel készülök az olimpiára!” – mondta szokásos higgadtságával Korpási Bálint.

Édesség, víz, étkezés – mindenről lemondott Korpási az olimpiáért

Varga Ádámnak az elődöntőben földöntúli bravúrra lett volna szüksége a kötöttfogásúak királykategóriájának egyik legjobbja, a riói bronzérmes, budapesti világbajnok, Európai Játékok-ezüstérmes orosz Szergej Szemjonov ellen. A magyar versenyző ezúttal nem is tudta borítani a papírformát: az orosz óriás az első menetben sima tusgyőzelmet aratott, ezzel Vargának is a májusi, szófiai világkvalifikáción marad esélye a kvótaszerzésre.

ELŐZMÉNYEK – ÚT A KVÓTAMECCSEKIG

A szabadfogásúak és a nők várakozáson aluli szereplése után kötöttfogásúinkon a sor, hogy javítsanak valamit az eddigi csalódást keltő hazai szereplésen a BOK-csarnokban zajló olimpiai kvalifikációs viadalon.

NYOLCADDÖNTŐ

A kezdés biztatóra sikeredett: Korpási Bálint (67 kg) és Szőke Alex (97 kg) is sikerrel vette az első akadályt. A nem olimpiai súlycsoportnak számító 72 kilogrammban világ- és Európa-bajnok Korpásinál kritikus pontnak ígérkezett, hogyan sikerült a fogyása 67-re. Délelőtt Sike András szövetségi kapitány annyit elárult, jól, a BVSC klasszisa remek erőben maradt – és lekopogjuk, az első meccse alapján úgy tűnik, valóban így is van.

Korpási rögtön a norvégokEb-címvédőjével, Morten Thoresennel kezdetta nyolcaddöntőben, így ez a mérkőzés vízválasztónak ígérkezett. Ám világbajnokunk annyira magabiztosan birkózott, hogy kívülről úgy tűnt, mintha meg sem kottyant volna neki a fogyás (a valóságban ez persze nagyon másként van...). Az első menetben leküldette ellenfelét (1:0), majd lentről megcsinálta a pörgetést (3:0), ezt követően pedig szépen ki is emelte a norvégot, s noha dobása végül „csak” egy pontot ért, a 4:0-s előny biztató volt a folytatásra nézve. A második három percben aztán Thoresen is megkapta a lehetőséget lentről, ám nem tudott élni vele, Korpási nagyszerűen védekezett, majd a folytatásban is betonstabilan állt a lábán, így 4:1-es ígéretes sikerrel kezdett.

A néhány héttel ezelőtti tatai 97 kilós válogatón a budapesti kvalifikációs szereplést kivívó fiatal Szőke Alex is jól kezdett, kétszer is leküldette litván ellenfelét (2:0), és bár az akció nem jött össze, a második menetben a saját maga lenti helyzetéből szépen kontrázva ő került Vilius Laurinaitis mögé-fölé, így 3:0-al bejutott a negyeddöntőbe.

Torba Erik(60 kg) ésVarga Ádám(130kg) egyaránt nyertek nyitómeccseiken. Az Európai Játékok-ezüstérmes, Eb-bronzérmes Torba a riói olimpia bronzérmesét, a norvég Stig Andre Bergét intézte el a második menetben egy remek pörgetéssel (3:1), és ugyanilyen arányban hozta mérkőzésétcseh ellenfelével szembenVarga is(aki öt éve, a 2016-os nagybecskereki kvalifikációs versenyen már egyszer kellemes meglepetést szerzett azzal, hogy kivívta a kvótát – azt még 97 kilóban, és a válogatómeccsek után végül veterán világbajnokunk, Kiss Balázs utazhatott Rióba).

NEGYEDDÖNTŐ

Elképesztő meccset nyert meg a negyeddöntőben Korpási Bálint! Világ- és Európa-bajnokunk is bolgár ellenféllel, Deyvid Dimitrovval nézett farkasszemet, akit előbb szépen megpörgetett lentről, (3:0), majd elindította a következőt is, ám ebbe beleragadt és tusveszélyes helyzetbe került. Nagyon hosszú másodperceken át lehetetlen testhelyzetben küzdött, minden izmát megfeszítve, hogy elkerülje akét vállra fektetést Dimitrov szorításában, ám amikor már a legrosszabbtól féltünk, Korpási megvillantotta klasszisát:nemhogy kijött ebből az életveszélyes szituációból, de képes volt még előnyt is kovácsolt belőle, valahogy visszafogott és végül ő billentette be a meghökkent bolgárt újabb két pontért! Ez láthatólag teljesen megtörte az ellenfelet, lélekben is, akit a második menetben még egyszer megintettek, így a BVSC bajnoka végül ha nagyon meleg helyzetből is, de 6:2-re nyert, és szombat este első kvótameccsünkön birkózhat majd a BOK-csarnokban az elődöntőben!

Abban a szorult pillanatomban az egész karrierem lepörgött előttem, s arra gondoltam, nem érhet így véget a történetem. Meg sem tudtam mozdulni, minden erőmet össze kellett gyűjteni ahhoz, hogy szabaduljak, és ez szerencsére végül sikerült. A fogyás okozta helyzethez képest egyébként jól vagyok, s szerintem nem birkózom rosszul. Az elődöntőben, már az olimpiai kvótáért az Eb-harmadik moldovai Donior Islamov ellen küzdök. Minden tőlem telhetőt megteszek, hiszen ott szeretnék lenni Tokióban!” – nyilatkozta utóbb Korpási Bálint.

És ha egy üzlet egyszer beindul... Korpási után Torba is remek győzelemmel vette negyeddöntőjét: 60 kg-os Eb-bronzérmesünk kétszer is meg tudta pörgetni a szintén bolgár Angelovot, 4:1-gyes sikerével így duplán bosszút vettünk a bolgárokon Szőke vereségéért, és ami ennél sokkal fontosabb: két kvótameccsünk már biztosan lesz az esti programban!

Mi több, Varga Ádám is szállította a bravúrt. Az Újpest birkózója a nyolc között a nála finoman szólva is termetesebb azeri Ovaszapjannal intések után 1:1-re állt, ami utolsó ponttal az ellenfélnek lett volna jó, ám egy perccel a vége előtt még egyszer leküldette az azerit (az új szabályok szerint a harmadikért már nem jár pont az ellennek), és lentről megcsinálta a pörgetést, vagyis újabb 3:1-es sikerével ő is ott lesz az esti elődöntőben, ahol kvótáért birkózhat az orosz Szergej Szemjonovval!

Nem sikerült viszont a továbbjutás Szőke Alexnek.Junior Európa-bajnokunk a nyolc között jól küzdött a vb- és Eb-ezüstérmes Milov ellen, karberántásokkal többször is próbálkozott, a második menetben pedig 1:1-es állásnál megkísérelte kitolni ellenfelét, ám a rutinos bolgár a zónában szépen ellépett előle, és végül ő csinált belőle kétpontos akciót, így 3:1-es győzelemmel Milov ment be az esti kvótameccsre.

Nem érzem úgy, hogy jobb volt nálam. Azt hiszem, a rutin döntött a javára, és nálam ügyesebben használta ki az egyik zónaszéli helyzetet; csupán egy lépéssel kellett volna többet megtennem, és nekem ítélik a pontot. Sajnos nem így történt, mögém került, így három egyre elhúzott. Hajtottam, kiadtam magamból mindent, de nem volt elég. Nagyon elfáradtam. Persze elkeseredtem, de nem rágódhatok sokáig a történteken, dolgoznom kell tovább. Nem tudom, hogy én indulhatok-e a májusi, szófiai világkvalifikációs versenyen. Ha nem, úgy az U23-as világ- és Európa-bajnokságra koncentrálok az idén” – zárta szavait Szőke Alex.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik