SZ. M.
2023.06.10 19:32 Frissítve: 2023.06.10 21:53

Asztalitenisz: papírforma párosítások az Extraliga döntőiben

Nem született meglepetés az első osztályú asztalitenisz-csapatbajnokság elődöntőiben, a férfiaknál a Celldömölk és a Pécs, a nőknél pedig a Budaörs és a Budapesti Erdért jutott be a fináléba.

Pető Zsolt, a címvédő pécsiek szerbiai légiósa mindkét egyéni mérkőzését megnyerte a Soltvadkert ellen (Fotó: Dunántúli Napló/Löffler Péter)

 

Az asztaliteniszezők Extraligája nem az a műfaj, ahol egymást érik a váratlan eredmények. Persze az megtörténhet, hogy a papíron gyengébbnek tartott együttes a vártnál valamivel szorosabbá teszi az eredményt, az viszont talán csak szökőévente egyszer fordul elő, hogy nyerni is tud. Tulajdonképpen ezen „alaptétel” jegyében zajlott le a négyes döntő első napja, a különösebb izgalmak nélküli elődöntő után pedig elkönyvelhettük, hogy a férfiaknál és a nőknél is az alapszakaszban első két helyen végző alakulat jutott be a fináléba.

A férfiaknál az Ormai László Asztalitenisz-csarnokban a legutóbbi három bajnoki kiírást megnyerő PTE PEAC könnyedén lépett túl a Soltvadkerten, s az első számú kihívónak számító CVSE-nek sem okozott gondot a Hügiéne Bt. legyőzése, még úgy sem, hogy a celldömölkiek négy játékos helyett csak hármat szerepeltettek. Összejött tehát a mindenki által várt döntő, a vasárnapi mérkőzés tétje pedig, hogy a PTE PEAC ötödször, vagy a CVSE kilencedszer lesz magyar bajnok. E két csapat dominanciáját jól jelzi: 2010 óta csak egyszer fordult elő, hogy nem egyikük szerezte meg az aranyérmet, 2019-ben a BVSC-Zugló sikerével zárult az idény.

A hölgyeknél is előre borítékolni lehetett a döntő párosítását, csoda lett volna, ha Debrecenben nem a címvédő Budaörsi SC és a Budapesti Erdért SE között dől el az első hely sorsa. Az Erdértnek ugyan valamivel nehezebb volt az elődöntője, de végül hozta a kötelezőt, a budaörsiek viszont úgy jutottak túl a vendéglátó debrecenieken, hogy az öt mérkőzés során mindössze hat játszmát veszítettek.

EXTRALIGA NÉGYES DÖNTŐ
Férfiak
Elődöntő
CVSE Swietelsky Vulkán Fürdő–Hügiéne Bt. 7:4
Gy:
Fazekas Péter 3, Jakab János 2, Huzsvár Erik, a Fazekas, Jakab pár, ill. Szita Márton, Sabján Gergely, Vej Csen-ju, a Szita, Both Olivér pár
PTE PEAC Kalo Méh–Soltvadkerti TE 7:3
Gy:
Pető Zsolt 2, Szántosi Dávid 2, Demeter Lehel, Gerold Gábor, a Gerold, Szántosi pár, ill. Nemanja Djilasz, Lei Balázs, a Vajda Viktor, Zoltán Zoltán pár
Nők
Elődöntő
SH-ITB Budaörsi SC–Debreceni AK-DEAC 5:0
Gy:
Dari Helga, Póta Georgina, Aneta Makszuti, Madarász Dóra, a Makszuti, Madarász pár
Budapesti Erdért SE–Kiskunmajsai AC 5:3
Gy: Ambrus Krisztina 3, Imre Leila, az Ambrus K., Imre pár, ill. Pergel Szandra 2, Ambrus Tímea

2023.09.29 18:30:14

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A sok kiváló Kovács Istvánról eszünkbe jutott régi mániánk, a »legsportosabb« magyar vezetéknevek ranglistájának összeállítása. Az egyszerűség kedvéért az olimpiai bajnoki cím lett a siker mértékegysége.

2023.09.28 18:52:02

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

„Minden focipólómra az apám orvosi táskájából kivett leukoplasttal tizenhatost ragasztottam.”