Asztalitenisz: Olaszországban letartóztatták a magyar bajnokot

D. S. B.D. S. B.
2023.02.25. 09:53
null
Olaszországban letartóztatták Pagonyi Róbertet (Fotó: police.hu)
Az anconatoday.it beszámolója szerint Olaszországban letartóztatták a többszörös magyar bajnok asztaliteniszezőt, Pagonyi Róbertet, aki ellen 2022 februárja óta európai elfogatóparancs volt érvényben kábítószer-kereskedelem miatt.

Az 50 éves férfi ellen Magyarországon adtak ki európai elfogatóparancsot kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, miután a korábbi asztaliteniszező Olaszországba költözött, de lakóhelye ismeretlen volt.

Pagonyit nemrég ellenőrizték Velencében és Montemarcianóban egy nem létező címet adott meg lakóhelyéül.

A rendőrség ellenőrizte, a férfi valóban Montemarcianóban él-e, és megtalálták a házat, ahol letelepedett, majd egy ismerősének házában bukkantak rá, nem messze lakhelyétől.

Pagonyit letartóztatták és az anconai börtönbe szállították magyarországi kiadatásáig.

A korábbi többszörös magyar bajnok asztaliteniszező 2016-ban droggal kapcsolatos ügyletek, kábítószer-kereskedelem miatt már ült börtönben, szabadulása után azonban megint bajba került, az előzetesből lakhelyelhagyási tilalommal engedték haza.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
14 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:08

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Jelentkezett Buzsáky Ákos – félreértés miatt hitték eltűntnek

Magyar válogatott
2026.08.28. 08:52