AIPS: a Szilágyi Áronról szóló sportfilm Európa legjobbja

N. T., K. E.N. T., K. E.
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 11:38
null
Az AIPS kihirdette kategóriánként a legjobb három jelöltet (Fotó: aipsmedia.com)
A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) médiadíjáért kiírt pályázaton Muhi András Pires Szilágyi Áronról készített filmje a legjobb háromba került – írja a Magyar Sportújságírók Szövetsége.

Az AIPS bejelentése szerint a kategóriában a legjobb három közé a magyar pályázón kívül az amerikai Moss William (My pursuit: Life, legacy & Jordan Burroughs, azaz Elfoglaltságom: Élet, örökség és Jordan Burroughs) és a kínai Niu Mengtung (Marbury: A Beijing boy, azaz Marbury: egy pekingi fiú) került. Mindez máris azt jelenti, hogy a Szilágyi Áronról készített, Egy mindenkiért című film ebben a kategóriában, az AIPS Médiadíjáért versengők között a legjobb európai film lett. (Az alkotás néhány napja Budapesten megkapta az Ezüstgerely-díjat is.)

„Az »Egy mindenkiért« utóélete nagyon izgalmas, számomra azért is, mert én ebben a világban korábban egyáltalán nem mozogtam. Úgy tűnik, ez a világ nagyon jól fogadja a filmet, ennek én is, és a film készítői is nagyon örülnek. Talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a film a maga műfajában éppen olyan sikeres, mint én voltam az olimpián. Az pedig, hogy a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség is annyira jónak találta, hogy bekerült az első három közé, pedig ahogyan hallottam sok pályamű érkezett, külön öröm a számomra. Egy magyar film, egy kis közösségből érkező, egy nem éppen populáris sportágat is bemutató film a miénk – tényleg nagy elismerés már a top háromba jutás is” – kommentálta a hírt Szilágyi Áron a Nemzeti Sportnak.

Mint korábban megírtuk, szép sikert ért el további két magyar pályázó. A dokumentumfilmesek versenyében Tihany Viktor a Gereben Lívia kosárlabdázóról készített, Amíg a vérem hajt! című filmjével, míg a fiatal fotóriporterek kategóriájában Szilágyi Anna Like whales, Mint a bálnák című képével a legjobb tíz közé került.

Az immár negyedik alkalommal meghirdetett AIPS Médiadíjakért 11 kategóriában, rekordot jelentő 133 országból érkezett 1732 pályamű versengett. Az előzsűrizését az AIPS 24 tagú, öt kontinensről tapasztalt sportújságírókat felsorakoztató végrehajtó bizottsága végezte, ennek a grémiumnak dr. Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke személyében magyar tagja is volt.

A díjátadásra június 12-én, a dohai Kalifa Stadionban kerül sor. Az aréna novemberben és decemberben nyolc labdarúgó-világbajnoki mérkőzésnek, köztük a „bronzmeccsnek” is otthont ad majd. A díjátadóra meghívást kapott lapunk főszerkesztője, Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, az AIPS Europe alelnöke, valamint dr. Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke, az AIPS végrehajtó bizottságának tagja is.

Szilágyi Áron (Fotó: Knap Zoltán/Bors)
Szilágyi Áron (Fotó: Knap Zoltán/Bors)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik