WTCR: zengős dobogó és Michelisz 4. helye a hungaroringi 2. futamon

Vágólapra másolva!
2022.06.12. 17:30
null
Nem sokon múlt a dobogós helyezés Michelisz Norbert számára a Hungaroringen (Fotó: Meder István)
Santiago Urrutia aratott győzelmet a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi versenyhétvégéjének második futamán. A Lynk & Co versenyzője mögött a Zengő Motorsport pilótája, Rob Huff ért célba, akinek csapattársával, Nagy Dániellel ezen a futamon sem voltak kegyesek a versenytársak. A dobogóra még Néstor Girolami állhatott felé, Michelisz Norbert a negyedik helyen látta meg a kockás zászlót.

 

Santiago Urrutia vághatott neki a pole pozícióból a záró viadalnak a Hungaroringen. Az uruguayi versenyző mellől a Zengő Motorsport pilótája, Rob Huff várhatta a piros lámpák kialvását. A második rajtsorból Néstor Girolami és Michelisz Norbert indulhatott.Nagy Dániel a 12., Tassi Attila a 14. helyet foglalhatta el a rajtrácson.

Urrutia jól rugaszkodott el, s megtartotta az első helyet. Michelisz is próbált helyezkedni és előzni az első kanyarokban, ám végül maradt a negyedik pozícióban.

Nagy ezen a futamon sem volt szerencsés. A harmadik körben először Thed Björkkel ért össze, majd akárcsak az első versenyen, Tom Coronel lökte meg hátulról. Nagy visszaesett a mezőny végére, majd behajtott a bokszutcába. A hatodik körben Mehdi Bennani akadt össze Yvan Mullerrel, az Audi bal első kereke kitört, az autó mentésének idejére a pályára küldték a biztonsági autót.

A futam két kör múlva folytatódhatott, az újraindításkor Urrutia maradt az élen, s közvetlenül mögötte sem történt változás a sorrendet tekintve, ám Huff elég közel maradt az uruguayihoz. Bár a befutó igen szoros lett, Huffnak végül meg kellett elégednie a második hellyel, a győzelem Urrutiáé lett.

A harmadik pozícióban Girolami végzett, Michelisz éppen lemaradva a dobogóról a negyedik helyen látta meg a kockás zászlót. Tassi Attila 14.-ként ért célba.

Folytatás június 25–26-án Spanyolországban!

WTCR
HUNGARORING, MÁSODIK VERSENY
1. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co)
2. Rob Huff (brit, Zengő Motorsport)
3. Néstor Girolami (argentin, Honda)
4. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
5. Ma Csing-hua (kínai, Lynk & Co)
...
14. Tassi Attila (magyar, Honda)

16. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport)

A világkupa élmezőnye 4 futam után: 1. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 84 pont, 2. Néstor Girolami (argentin, Honda) 75, 3. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co) 69, 4. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 63, 5. Esteban Guerreri (argentin, Honda) 56 ... 11. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 24 ... 16. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport) 8, 17. Tassi Attila (magyar, Honda) 7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik