WTCR: Tassira lecsapott a technika ördöge, Monteiro nyert, Michelisz a 10.

Vágólapra másolva!
2019.07.07. 18:41
null
Tiago Monteiro hazai pályán tudott nyerni (Fotó: fiawtcr.com)
Nem tudta győzelemre váltani a pole pozíciót Tassi Attila a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai hétvégéjének záró futamán. A Honda magyar pilótája jól kezdte a versenyt, de aztán technikai probléma miatt kénytelen volt feladni. A győzelem a csapattársáé, a hazai pályán versenyző Tiago Monteiróé lett. A dobogóra még a Lynk & Co párosa, Yvan Muller és Yann Ehrlacher állhatott fel. Michelisz Norbert több pozíciót javított, és a 10. helyen ért célba.

 

Kisebb meglepetésre Tassi Attila szerezte meg a pole pozíciót a vasárnapi időmérőn, így a záró futamon a Honda fiatal magyar pilótája WTCR-es karrierje során először várhatta élről a piros lámpák kialvását. Mellőle csapattársa, Tiago Monteiro vághatott neki a harmadik futamnak, a második sort a Yann Ehrlacher, Yvan Muller párosa foglalta el.

Michelisz Norbertnek nem sikerült jól a vasárnapi időmérő, így a záró futamon is csak a 16. pozícióból rajtolhatott el. A Hyundai magyar versenyzője ráadásul összetörte autóját a második viadalon, így a szerelőinek bőven volt dolguk az utolsó verseny előtt.

Tassi meg tudta tartani az első helyet a rajtnál, ami mindenképp biztató volt egy olyan pályán, mint a Vila Real-i. Michelisz négy helyet jött előre, és az első kör végén már a 12. helyen haladt. Ebben annak is szerepe volt, hogy a bajnoki riválisába, Esteban Guerrieribe Nicky Catsburg belement a rajt után. Utóbbi azonnal kiesett, Guerrieri pedig sok pozíciót veszített.

A kör végén be is hajtott a bokszutcába, hiszen bal hátsó defektet kapott. Ezalatt már a pályán volt a biztonsági autó, amelyet éppen kettejük miatt kellett beküldeni, de alig egy kör után el is hagyta a pályát.

Tassinak az újraindítás is jól sikerült, próbált kissé ellépni Monteirótól, de a kör végén először a portugál csapattárs, majd Muller is elment mellette. Ezután tovább veszítette a pozíciókat, vagyis vélhetően a technikai ördöge csapott le a győzelemre is esélyes magyar pilótára. Az ötödik kör végére Tassi már a 20. volt, miközben Michelisz már a 10. helyen haladt.

Monteiro a hatodik kör elején teljesítette a jokerkört, és bár hajszállal, de vissza tudott jönni Muller elé. Ebben a körben Tassi kihajtott a bokszba, és feladta a versenyt. Két körrel később Andy Priaulx számára is véget ért a hétvége – a brit az ötödik kiesője volt a futamnak.

A tizedik körben Frédéric Vervisch vette üldözőbe Micheliszt – ez a csata a 10. pozícióért ment. Előrébb Ehrlacher szerette volna visszaszerezni Mullertől a rajtnál elveszített pozíciót, de kettejükre megérkezett a második verseny győztese, Mikel Azcona is. Monteiro eközben igen nagy előnyt autózott ki az élen, vagyis a portugál győzelmét nem sokan veszélyeztették.

Ma Csing-hua mögött – a kilencedik helytől lefele – igencsak feltorlódott a mezőny, így Michelisznek is folyamatosan védekeznie kellett Vervisch ellen. Az utolsó körre azonban kissé fellélegezhetett a magyar pilóta, belga ellenfelének autója ugyanis (vélhetően az egyik rázókörre hajtva) megsérült, így Vervisch kiesett ebből a bolyból.

Monteiro gond nélkül győzni tudott a hazai versenyén, mögötte Muller és Ehrlacher ért célba. Michelisz a 10. helyen látta meg a kockás zászlót, és mivel Guerrieri nullázott, értékes pontokat hozott bajnoki riválisán.

Monteiro győzelme nemcsak a hazai pálya miatt szép történet. A Honda versenyzője két évvel ezelőtt súlyos balesetet szenvedett egy barcelonai teszten, és akkor szinte lehetetlennek tűnt, hogy egy nap újra versenyezhet. A tavalyi szezon második felére azonban visszatért, és azóta először tudott felállni a dobogó felső fokára.

Ezzel véget ért a 2019-es idény európai szakasza. Most jön egy hosszabb szünet, a következő versenyhétvégét pedig szeptember 13. és 15. között rendezik meg a kínai Ningpóban.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
PORTUGÁLIA, 3. FUTAM
1. Tiago Monteiro (portugál, Honda)
2. Yvan Muller (francia, Lynk & Co)
3. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co)
4. Mikel Azcona (spanyol, Cupra)
5. Jean-Karl Vernay (francia, Audi)
...
10.
Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
...
Tassi Attila (magyar, Honda)
feladta

A vk élmezőnye 18 futam után:1. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 231 pont,2. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 206,3. Thed Björk (svéd, Lynk&Co) 180, 4. Néstor Girolami (argentin, Honda) 176, 5. Mikel Azcona (spanyol, Cupra) 168, 6. Yvan Muller (francia, Lynk & Co) 154 ... 22. Tassi Attila (magyar, Honda) 39

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik