WTCR: Michelisz az 5. lett, Nagy és Tassi futamának a gumik vetettek véget

B. Ö. B.B. Ö. B.
2022.06.26. 12:03
null
Nagy Dániel a spanyolországi első futamon is igen balszerencsés volt (Fotó: DPPI)
A pole pozícióból rajtoló Gilles Magnus nyerte meg a túraautó-világkupa (WTCR) spanyolországi versenyhétvégéjének első futamát. A dobogóra még a Zengő Motorsport versenyzője, Rob Huff, illetve Nathanaël Berthon állhatott fel. Michelisz Norbert az ötödik helyen ért célba, Nagy Dániel és Tassi Attila azonban nem tudta befejezni az első versenyt.

 

Jól sikerült a spanyolországi időmérő a magyar versenyzők többségének a MotorLand Aragónon. Igaz, Tassi Attila már a Q1-ben kiesett, és a 14. helyről kezdheti meg a futamokat, Nagy Dániel a hetedik, Michelisz Norbert pedig a kilencedik rajthelyet szerezte meg az első versenyre.

A pole pozícióból Gilles Magnus vághatott neki a főfutamnak, míg a második helyről Nathanaël Berthon várhatta a piros lámpák kialvását. A második sorból Yann Ehrlacher, illetve a Zengő Motorsport versenyzője, Rob Huff rajtolhatott.

A rajtnál Magnus maradt az élen, ám közvetlenül mögé Huff zárkózott fel. Az első körben Nagy visszaesett a tizedik pozícióba, de Michelisz három helyet javítva már a hetedik helyen autózott. Tassi is javított egy pozíciót a futam legelején.

Magnusnak nem igazán sikerült elhúznia az első körökben, ugyanis Huff szorosan a belga pilóta Audija mögött maradt. Azonban nemcsak a mezőny elejét volt érdemes figyelni, hiszen a középmezőnyben is akadtak izgalmas csaták, amelyekben Tassi és Nagy is részt vett. Michelisz ezzel szemben az ötödik körben – ezúttal Yvan Mullert megelőzve – már az ötödik helyen autózott.

Nagy akárcsak a Hungaroringen, ezen a futamon is defektet kapott, így a hatodik körben a bokszutca felé kellett vennie az irányt. Huff a következő körökben sem engedte Magnust maga elől, ám Mikel Azcona is megérkezett a harmadik helyen autózó Berthonra. A 12. körben Tassi járt hasonlóan, mint kicsivel korábban Nagy – a 9-es számú Hondánál is gumiproblémák jelentkeztek, így Tassinak is idő előtt ki kellett állnia a bokszutcába.

Bár Huff az utolsó méterekig Magnus mögött haladt, a győzelem a pole pozícióból induló belga pilótáé lett. A dobogóra még Berthon állhatott fel, aki mögött Azconát és Micheliszt intette le a kockás zászló. Nagy és Tassi kieséssel kezdte a vasárnapi versenyeket Spanyolországban.

Folytatás 15.15-kor órakor a második futammal!

WTCR,
SPANYOLORSZÁG,ELSŐ VERSENY
1. Gilles Magnus (belga, Audi)
2. Rob Huff (brit, Zengő Motorsport)
3. Nathanaël Berthon (francia, Audi)
4. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai)
5. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
...
Tassi Attila (magyar, Honda) kiesett
Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport) kiesett

Legfrissebb hírek

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Megállíthatatlan az újonc 21 éves marokkói csatára, így megszakadt az Alavés pazar sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.09.12. 16:01

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29

Halálos baleset történt egy galiciai raliversenyen

Egyéb autó-motor
2026.08.23. 15:01

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

„Hatvan év óta az első angol vagyok, aki vb-aranyat fog” – Cucurella odaadta az érmét a postásnak

Foci vb 2026
2026.08.02. 13:31