Tereprali: az utolsó métereken (sem) dőlt el a vk-győzelem

Vágólapra másolva!
2021.08.08. 18:15
null
Krzysztof Holowczyc akcióban (Fotó: Hungarian Baja/Sári Péter, Csatlós Norbert)
Az autós mezőnyben a lengyel Krzysztof Holowczyc, a motorosoknál a német Sebastian Bühler nyerte meg a magyar tereprali világkupa-futamot, a HunGarian Baját, amely Várpalota környékén zajlott az elmúlt három napban.

Az utolsó métereken dőlt el. Vagyis tulajdonképpen még ott sem, hiszen Krzysztof Holowczyc és Jazid al-Radzsi 450 kilométer megtétele után azonos idővel végzett a HunGarian Baján. Álltak az utolsó szakasz céljában, és vakarták a fejüket – hogy akkor most tulajdonképpen melyikük is nyert? Végül Holowczyc ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán, mivel a szabályok szerint ilyen esetekben az első (nem kvalifikációs) szakaszon jobban teljesítő páros a győztes.

„Az utolsó méterekig harcoltunk, padlógázzal közlekedtünk, mert nem volt lehetőség a számolgatásra – nyilatkozta a hét év kihagyás után az idén visszatérő Holowczyc.Az első szakaszon volt egy apróbb hibánk, vissza kellett fordulnunk, és ezzel tizenöt másodpercet veszítettünk, úgyhogy negyvenkét másodperces hátrányból vártuk az utolsó szelektívet. Mentünk, ahogy tudtunk, a végén pedig Jaziddal együtt számolgattunk. Amikor megláttam, hogy négyszázötven kilométer után azonos időeredménnyel állunk, nem hittem a szememnek. Hogy mi volt a siker titka a szombati ötperces eltévedésünk után? Az, hogy amikor kellett, képesek voltunk ritmust váltani.”

Yazeed Al Rajhi most először versenyzett Magyarországon, de ez egyáltalán nem látszott a teljesítményén, végig kiegyensúlyozottan autózott, és bár a végén talán egy kicsit csalódott volt a második hely miatt, a kiélezett küzdelmet nagyon élvezte, s megelőzte a vk-éllovas Jaszir Szejdant, aki a vasárnapi elő szakaszon közelebbi ismeretséget kötött egy fával.

A side by side kategóriában Alexandre Re szombaton nagyon megjárta azzal, hogy az első rajtpozíciót választotta. Portugáliában ez be szokott jönni, mert az utánuk jövők nyelhetik a port, itt viszont nagyon sok időt veszítettek emiatt, mert sokszor nem találták a helyes irányt.

„Ez az első HunGarian Bajánk, jó lecke volt – nyilatkozta Re. – Azt hittem, hogy a tegnapi hosszú szakasz ma nehéz lesz ellenkező irányból, de őszintén szólva sokkal jobban élveztem, és a lényeg, hogy megnyertük a side by side kategória versenyét.”

A motorosoknál a német Sebastian Bühler majdnem négyperces előnnyel nyerte meg a versenyt a szlovák Stefan Svitko előtt, aki visszajáró indulója a HunGarian Bajának, és szinte kivétel nélkül mindig az élmezőnyben végez. Ezúttal a második helyen

„A pályákat eléggé szétszabdalták az autósok nyomai, hiszen ők tegnap is kétszer meg ma is elmentek előttünk, úgyhogy nem volt könnyű dolgunk. Ami engem illet, szakaszról szakaszra folyamatosan fejlődtem, és végül sikerült megnyernem a versenyt, amivel elégedett vagyok” – nyilatkozta Bühler.

Sebastian Bühler majdnem négyperces előnnyel nyert
Sebastian Bühler majdnem négyperces előnnyel nyert

A harmadik helyezett Joaquim Rodrigues számára új volt ez a versenyforma, hogy ugyanazokon a pályákon méreti meg magát a mezőny, de próbált célba érni, és végrehajtani az eredendő tervet: versenykörülmények között tesztelni a motort a Dakar-ralira.

HUNGARIAN BAJA, TEREPRALI VK-FUTAM, VÁRPALOTA
Autósok: 1. Krzysztof Holowczyc, Lukasz Kurzeja (lengyel, Mini John Cooper Works) 4:56:28, 2. Al-Radzsi, Orr (szaúd-arábiai, brit, Toyota Hilux) 4:56:28, 3. Szejdan, Kuzmics (szaúd-arábiai, orosz, Mini John Cooper Works) 13:54 p h.
Motorosok: 1. Sebastian Bühler (német, HERO) 3:43:11, 2. Svitko (szlovák, KTM) 3:42 p h., 3. Rodrigues (portugál, HERO) 5:11 p h., ...9. Hodola Richárd (magyar, KTM) 51:07 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik