Roma hidegvére aranyat ért Pápán

Vágólapra másolva!
2013.08.18. 20:45
null
Lónyaiék érték el a legjobb magyar eredményt
Kis híján ütközött a vasárnap délelőtti szakaszon, de végül csont nélkül behúzta a versenyt a spanyol Dakar-győztes Joan „Nani" Roma, csapattársa, Krzysztof Holowczyc előtt. A legjobb magyar a Lónyai Pál, Nyeste Róbert kettős.

„Nani" Roma sokkot kapott. No nem attól, hogy megnyerte a tereprali világkupa magyar futamát, a Hungarian Baját (hiszen szerepel már a neve mögött jó néhány nagy nemzetközi eredmény, többek között egy Dakar-győzelem is, motorral), hanem amiatt, ami az első szelektív szakaszon történt.

A spanyol úgy 140 km/órás sebességgel száguldott a Minivel, a nap éppen elvakította egy pillanatra, s amikor újra látott, a semmiből ott termett az orra előtt egy... személyautó. Roma kis híján szívszélhűdést kapott, de mielőtt ez megtörtént volna, elrántotta a kormányt, és parádés reflexszel elkerülte a csattanást. „Csoda, hogy nem történt horrorisztikus baleset, és az is, hogy négy keréken maradtam" – mesélte már a célban, s persze rögtön előkerültek a hasonló történetek , mindenkinek volt legalább egy. A terepraliban ugyanis ez megtörténhet, hiszen 122 kilométert nem lehet hermetikusan lezárni, itt bizony előfordulhatnak meglepetések.

Az is az lett volna, ha Krzysztof Holowczyc legyőzi a csapattársát, méghozzá azért, mert az utolsó szakasz előtt még így is majd fél perc (29 másodperc) volt köztük, ami normál körülmények között egy profi pilótának elég. Romának is elég volt. „Tetszett a pálya, jó technikás volt, itt már a pilóták tudása is dominált, nem csak állni kellett a gázon" – mondta a vadonatúj Minit tesztelő lengyel. (Az újdonságokat természetesen homály fedi.

A legjobb magyar egység a Lónyai Pál, Nyeste Róbert kettős, amelynek sikerült megtartania ötödik helyét, bár a magyar bajnoki pontversenyben vezető Fodor Imre (aki a pénteki szuperspeciálison tetőre tette a Toyotát) vadul üldözte. Elkapnia azonban nem sikerült, még csak ráijesztenie sem: Lónyai végig kontrollálta a versenyt.

„A nemzetközi mezőnyre figyeltünk, hozzájuk mértük magunkat, hozzájuk akartunk a lehető legközelebb kerülni – vallotta be Lónyai, akinek szombaton nem volt egyszerű napja, hiszen a navigátora az első, 120 kilométeres szakaszon rosszulléttel küszködött, így viszont a pilótának nem volt könnyű dolga. De feltalálta magát, megoldotta a feladatot, s persze üldözte tovább az éllovasokat. – Úgy voltam vele, ha már arra nincs esélyünk, hogy megelőzzük őket, legalább legyünk lőtávolon belül, hogy ha hibáznak, akkor ott legyünk és kihasználjuk a lehetőséget."

Nos, erre nem nyílt lehetőség, Lónyai viszont így is rengeteg pontot söpört be, hiszen ez a verseny (a nehézsége okán) hármas szorzóval számít a magyar bajnokságba. Más kérdés, hogy még így is Fodor Imre vezet.

HUNGARIAN BAJA, VK-FUTAM, PÁPA
Abszolút sorrend 3 szakasz után. Autósok:
1. Joan „Nani" Roma, Michel Perin (spanyol, francia, Mini All4) 4:01:49, 2. Holowczyc, Schulz (lengyel, német, Mini All4) 42 másodperc hátrány, 3. Coffaro, Meneses (venezuelai, Toyota Hilux) 22:28 p h., ...5. Lónyai, Nyeste (magyar, BMW X5) 39:40 p h.
Motorosok:
1.Alex Zanotti (olasz, TM Baja) 4:35:25, 2. Rousso (olasz, Quaddy ZF) 7:18 p h., 3. Wisniewski (lengyel, Yamaha) 18:41 p h., 4. Somfai Mátyás (magyar, KTM) 32:37 p h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik