T. A. 2021.05.16 21:26

Rali ob: az utolsó métereken dőlt el az Ózd–Eger rali

Hadik András az utolsó gyorsasági szakaszig vezetett, ám a véghajrában a cseh Jan Kopecky szerencsésebben választott gumit, és ezzel nyert az Ózd–Eger ralin.

Az utolsó métereken dőlt el az Ózd–Eger rali (Fotó: Sári Péter)

 

A hajrá akkor sem lehetett volna izgalmasabb, ha egy hollywoodi szuperprodukció forgatókönyve alapján zajlik. Az Ózd–Eger rali második napján a délelőtt a pályákra zúduló esőnek is nagy szerepe volt abban, hogy senki sem mert volna nagy tétben fogadni arra, mi lesz a végeredmény. Kár is lett volna, mert végül az utolsó métereken dőlt el a győzelem sorsa és két másodpercen múlt.

De ne szaladjunk ennyire előre!

Szombaton este ott hagytuk el a fonalat, hogy Hadik András a nap végén átvette a vezetést Turán Frigyestől. Nos, vasárnap Turán belehúzott és imponáló autózással már rögtön reggel visszavette az első helyet. Tartotta is egy darabig, ám a kilencedik szakaszon lecsúszott az útról, éppen bele egy árokba.

„Nem volt nagy a tempó, de úgy estünk be az árokba, hogy felült az autó, és nem tudtunk kijönni – árulta el Turán. – Sajnálom a történteket, de ez benne van a raliban, bár a bajnoki küzdelem szempontjából nyilván nem túl szerencsés. Pozitívum, hogy amíg mentünk, a világbajnoki menők előtt voltunk, most pedig már csak előre szabad nézni, megyünk tovább!”

A véghajrában a cseh Jan Kopecky szerencsésebben választott gumit (Fotó: Sári Péter)

Egyik legnagyobb ellenfele kényszerű búcsúja után a bajnoki címvédő Hadik András vette át a vezetést, és meg is tartotta, egészen az utolsó gyorsasági szakaszig, amelyre azonban a korábbi vb-menő cseh Jan Kopecky jobban választott gumit.

„A szombati rettenetesen gyors pályák után mára megérkezett az eső, úgyhogy nagyon észnél kellett lenni – nyilatkozta Kopecky. – Egész nap nagyjából azonos időket autóztunk Hadikkal, úgyhogy a végén más taktikát kellett választanunk, hogy kialakulhasson némi különbség. Ezért tettünk fel slick-gumikat, és bíztunk a felszáradó pályában – szerencsénk lett.”

Hogy Kopecky nyerte meg a versenyt, vagy Hadik vesztette el, azt nehéz lenne eldönteni, még maga Hadik sem tudta.

„Rosszul választottunk gumit az utolsó körre, vízre számítottunk, de felszáradt a pálya, ilyen a rali – mondta Hadik. – Örülünk neki, hogy a verseny során megmutatkozott, tudunk partiban lenni a vb-menőkkel, és az autó beállításaiba is bele mertünk nyúlni még menet közben is. Jó irányba tartunk, vezetjük a bajnokságot, de felesleges számolgatni, mert van még hátra öt verseny. Két másodperccel kaptunk ki, ami nem sok, de én nyertem már kevesebbel is.”

A dobogó harmadik fokára a mindig maximalista Csomós Miklós állhatott fel, aki a célban viccesen azt mondta, nagyon örül, mert voltak, akik jóval gyorsabbak voltak náluk. Nos, ez az a szemlélet, ami előre viszi az embert.

Némiképp meglepő, hogy a WRC2 világbajnoka, Mads Östberg a negyedik helyen végzett, de ennek is megvolt az oka: motorgond. Folyamatosan fogyott az erő az autóból, a norvég a végén már annak is örülnie kellett, hogy célba ért. Csalódott, mert azért van itt, hogy nyerjen, de motorerő nélkül ez nem megy. Bízik benne, hogy legközelebb, a Salgó ralin már semmi sem akadályozza meg a sikerben.

ÓZD–EGER RALI, AZ OB 2. FUTAMA
Abszolút végeredmény:
1. Jan Kopecky, Jan Hlousek (cseh, Škoda Fabia Rally2 Evo) 1:14:53.6, 2. Hadik, Kertész (DVTK SE, Fod Fiesta R5) 2.0 másodperc hátrány, 3. Csomós, Nagy A. (Borsod Talent Motorsport, Škoda Fabia R5) 44.2 mp h.

2021.06.05 10:12:59

Egyéb autó-motor KOVÁCS NIKOLETT

Johann Zarco nyerte a Katalán Nagydíj első edzésnapját a MotoGP-ben, de nem ő a leggyorsabb.

2021.01.18 15:18:10

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2021.01.13 22:47:31

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA (Szaúd-Arábia)

Exkluzív interjú Khalid bin Szultan al-Fejszal al-Szaud herceggel, a szaúdi motorsport szövetség elnökével.

2021.01.02 08:46:27

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

Milyen egy homokvihar? És eltévedni benne? Kulisszatitkok a 15. rajtjára készülő versenyzőtől.