Rali: Mikkelsen az Európa-, Hadik a magyar bajnok

Vágólapra másolva!
2021.10.24. 19:38
null
Hadik lett a magyar bajnok (Fotó: fiaerc.com)
Nagyon nehéz, jó néhány elképesztő fordulatot hozó viadalon dőlt el az Európa- és a magyar bajnoki cím sorsa – mindkét mezőnyben a rutin és a taktikus versenyzés hozta meg az eredményét a Rally Hungaryn.

 

Drámai fordulattal kezdődött a Rally Hungary zárónapja: rögtön a reggeli első gyorsaságin búcsúzott a második helyen álló – és a győzelemre is esélyes – Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős. A négyszeres abszolút magyar bajnok a szakasz legvégén lecsúszott az útról, szemből fogta meg az árokpart. „A szakasz végén történt a baleset, a fehér aszfalt úgy csúszott, mint a jég, kihúzták alólunk a talajt. Én megúsztam zúzódásokkal, de Ramón felépülése sajnos hosszabb lesz, mert elrepedt, illetve eltört hat bordája” – mondta Herczig.

Herczig kiesése nem jelentette azt, hogy magyar dobogó-esélyes nélkül maradtunk volna, hiszen a végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Hadik András helyet követelt magának a top ötben, sőt, sokáig a második, majd a harmadik helyen állt. Annak ellenére, hogy egyáltalán semmi kockázatot sem vállalt, sőt, az első kör után azt nyilatkozta, annyira óvatos volt, hogy kiesett miatta a ritmusból. Legfőbb ellenfele, Csomós Miklós szombati defektje után azonban csak az lebegett a szeme előtt, hogy célba érjen, hiszen ez a negyedik abszolút magyar bajnoki címet jelentette számára.

Hadik András a pályán (Fotó: fiaerc.com)
Hadik András a pályán (Fotó: fiaerc.com)

„Nagyon nehéz verseny volt, de a lényeg, hogy itt vagyunk a célban, és megszereztük a magyar bajnoki címet – mondta Hadik. – Nagyon boldogok vagyunk, mert ilyen nehéz körülmények között sem hibáztunk, és az, hogy az Európa-bajnoki értékelésben is ilyen előkelő helyen végeztünk, hab a tortán.”

A magyar bajnoki értékelést ezen a viadalon Mads Östberg nyerte meg (ő második lett az ERC-futamon), ám ez nem változtatott azon, hogy Csomós mögött harmadik helyen végzett az összetettben.

Noha az idén nem a magyar futam az utolsó a naptárban (utánunk következik még a kanári-szigeteki verseny), az idén is nálunk avattak Európa-bajnokot. Egy héttel azután, hogy megszerezte a WRC2 kategória világbajnoki trófeáját, Andreas Mikkelsen elhódította a kontinensbajnoki címet is. Nem volt tökéletes versenye, kapott defekteket, hibázgatott is, a futamgyőzelemtől egészen messze volt, mégis fülig ért a szája a nyíregyházi célban, ami nem is csoda.

Mikkelsen lett az Európa-bajnok (Fotó: fiaerc.com)
Mikkelsen lett az Európa-bajnok (Fotó: fiaerc.com)

„Elképesztő pillanatok ezek, az autóm egész évben fantasztikus volt, nekem csak tenni kellett a dolgomat. Különleges napok ezek, két bajnoki címet is szereztünk, nem bánnám, ha minden hét így alakulna” – mondta Mikkelsen boldogan, majd felugrott az autója tetejére ünnepelni.

A versenyt magát az orosz Nyikolaj Grjazin nyerte meg, akinek ez az idei második futamgyőzelme.

MÉGSEM GRJAZIN NYERT
A futamot megnyerő Gjazint a díjkiosztó után a felügyelő testület hívatta, és 15 perces büntetést szabott ki rá, mivel nem állt meg Herczig Norbert baleseténél – a pilóta azzal védekezett, hogy félreértette a sportbírók és a pilóta jelzését. Fellebbezésre volt lehetősége, ám nem élt vele, ez azt jelenti, hogy érvénybe lép a büntetés, vagyis, hogy Gjrazin a mezőny végére esik vissza, Mads Östberg a futamgyőztes, és Hadik András felállhat a dobogóra.

RALLY HUNGARY, AZ EB 7. FUTAMA, NYÍREGYHÁZA
Abszolút végeredmény:
1. Östberg, Eriksen (norvég, Citroën C3 Rally2) 1:38:43.4 , 2. Marczyk, Gospodarczyk (lengyel, Škoda Fabia Rally2) 21.8 mp h., 4. Hadik, Kertész K. (magyar, Ford Fiesta R5) 25 mp h ... 9. Csomós, Nagy A. (magyar, Škoda Fabia R5) 6:14.2 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik