MotoGP: félelmetes utolsó kör – Rossi leszorult a dobogóról

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2015.10.18. 09:18
null
Marquez (balra) az utolsó körben elment Lorenzo mellett (Fotó: Action Images)
Az év versenyét hozta a gyorsaságimotoros-világbajnokság Ausztrál Nagydíja. Marc Márquez első királykategóriás pontjait szerezte meg Ausztráliában, Jorge Lorenzo életben tartotta a bajnoki esélyeit, Andrea Iannone élete versenyét futotta, egy sirály pedig életét vesztette.

MOTOGP

Nem véletlenül a Phillip Island-i pálya a legtöbb versenyző és persze néző kedvence. Igazi motoros pálya, hihetetlenül gyors kanyarokkal és egy közel egy kilométer hosszú célegyenessel, ahol a motorerő és a szélárnyék is jelentős szerepet kap.

A rajtot Iannone kapta el a legjobban, mögötte Lorenzóval és Márquezzel. Lorenzo már az első körben támadta az olaszt, sőt meg is előzte, de Iannone nem hagyta magát. A második körben csak akkor esett ki a ritmusból, amikor a pályán ácsorgó sirály későn döntött a felszállás mellett, így Iannone nagy sebességnél megfejelte.

Lorenzo ezek után sziszifuszi harcba kezdett, hiszen a ducatis és a hondás is rendre kikerülte őt a célegyenes második felében. Aztán úgy tűnt, a hatodik-hetedik körben el tud lépni a többiektől, volt, hogy az előnye már 1.4 másodpercre hízott, de ez pillanatok alatt el is olvadt.

Eközben Valentino Rossi a rajtot követő hatodik helyről feljött másodiknak, megfutva a leggyorsabb körét, de ugyanazzal a problémával találta szembe magát, mint korábban csapattársa.

Néhány kört és előzgetést ugorva az eseményekben, Márquez a 18. körben átvette a vezetést. Később Lorenzo a második helyet is elvesztette egy pillanatra Iannonéval szemben, ám ez az állapot nem tartott sokáig, sőt a yamahás újra az élre állt.

Valószínűleg az év előzését láthattuk Iannonétól két körrel a leintés előtt. Rossi épp Márqueztől próbálta meg átvenni a második helyet, amikor egy résnyi helyet hagytak maguk mellett, amit a ducatis szemrebbenés nélkül használt ki, mindkét ellenfelét megelőzve.

Márquez aztán mégis átverekedte magát a vörös ördögön, sőt olyan utolsó kört futott, amit finoman szólva is ritkán látni. Nyolctizedes hátrányt ledolgozva, a verseny leggyorsabb körét megfutva, Lorenzót megelőzve végül megnyerte az Ausztrál Nagydíjat.

„Olyan volt, mint egy kvalifikációs kör. Amikor megelőztem Andreát, nem gondoltam, hogy még utolérhetem Jorgét, de aztán egy féktáv alatt tizedeket hoztam rajta, és megnyílt az esély. A tízes kanyar előtt már mögötte voltam, de azt mondtam magamnak, hogy csak akkor előzők, ha nincs benne rizikó, és nem volt. A Moto3-as versenyt nézve azt mondtam magamban, bárcsak én is köztük lehetnék, mert a MotoGP-ben azért ritkán látni ilyen szoros versenyt. De a mai az volt és én nagyon élveztem" – nyilatkozta Márquez, aki karrierje 50. futamgyőzelmét ünnepelhette.



Lorenzo végül veszített öt pontot, Iannonénak köszönhetően viszont (aki maga mögött tudta tartani Rossit) nyert hármat. A Doktor idén másodszor szorult le a pódiumról, így két futammal a vége előtt 11 pontra olvadt az előnye.

Rins megállíthatatlan volt (Fotó: Action Images)
Rins megállíthatatlan volt (Fotó: Action Images)

MOTO2: RINS MEGÁLLÍTHATATLAN VOLT

A Moto2-es viadal szinte a pulzusunkat sem emelte meg, főként a legkisebbek őrületét követően. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a világbajnoki cím már az előző, Japán GP előtt eldőlt, amikor Tito Rabat az első edzés után visszalépett a versenytől.

A tavalyi világbajnoknak ez a hétvégéje sem alakult jobban. Az első szabadedzésen hatalmasat esett, rásérülve bal kezére, amit még a japán verseny előtt tört el egy motoros edzésen. A spanyol szombaton már vissza is repült Barcelonába, ahol újabb műtét vár rá, így a következő, maláj futamot is biztosan kihagyja.

Az összetett második helye így a kategóriaújonc Álex Rinsé lehet, aki természetesen nem érdemtelenül végezhet ilyen előkelő pozícióban, habár – ahogy ő is nyilatkozta a hétvégén – Rabattal a pályán mégiscsak más lenne.

Rins azonban így is megtette, amit megkövetelt a haza. Az egész hétvégét uralva megszerezte a pole pozíciót, és a versenyen sem hagyott másnak esélyt, közel hét másodperces előnnyel megnyerte az Ausztrál Nagydíjat. „Az elején egy kicsit ideges voltam, hibáztam is, de utána szerencsére sikerült visszanyerni a koncentrációmat" – mondta a leintés után a futamgyőztes, akinek ez a második győzelme és a kilencedik dobogós helyezése idén.

A második helyen sokáig Thomas Lüthi haladt, azonban a 17. körben elesett, és bár visszaállt a versenybe, a dobogós reményei elszálltak.

Végül Sam Lowes lett a második, akit közel négy másodperces hátránnyal Lorenzo Baldassari követett. A Valentino Rossi kezei alatt készülő olasz a 18. körben vette át a harmadik helyet Jonas Folgertől, aki később defektes hátsó gumi miatt kiállni kényszerült.

„Alig hittem el, amikor láttam, hogy harmadik vagyok, utána már csak arra figyeltem, hogy ne hibázzak" – mondta Baldassari, aki először állhatott fel a dobogóra.

A friss világbajnok, Johann Zarco egész hétvégén nem találta a ritmust. A hetedik helyről rajtolva végül a versenyen is hetedik lett, miután többen is kiestek előle. A leintés után a francia elmondta, hogy egyáltalán nem volt tapadása a hátsó guminak, de mindenképp végig akart menni, hogy adatokat gyűjtsön a csapatnak a következő évre. Ráadásul két esztendő után először célba akart érni Ausztráliában.

MOTO3: ENNÉL ŐRÜLTEBB MÁR NINCS

A briteknek továbbra is várniuk kell, hogy Barry Sheene 1977-es győzelme után újra világbajnoki címnek örülhessenek a gyorsaságimotoros-világbajnokságon. Danny Kent szezonja frenetikusan indult, kilenc futam után már 66 pontos előnye volt, de azóta nem neki játszanak az égiek.

TÖMEGES RAJTBÜNTETÉSEK

A Moto3-as kategória egyre inkább hasonlít a Formula–1-re, legalábbis ami a tömeges rajthelybüntetéseket illeti. A motorosoknál az okot nem a technikai szabályzat, hanem a versenyzők magatartása okozza. Nevezetesen az egymásra való várakozás a jobb köridő megfutásának reményében egy gyorsabb pilóta mögött. Idén számos alkalommal figyelmeztette már a mezőnyt a versenyigazgatóság, aminek nem sok foganatja volt, ezért egyel komolyabb fokozatra kapcsoltak. Nevezetesen, aki indokolatlanul 10 százalékkal lassabban halad egy szektorban, mint a megszokott körideje, azt vizsgálják. Az Ausztrál Nagydíj előtt kilenc versenyző kapott három vagy hat rajthelyes büntetést.

Kent ugyan a leggyorsabb volt az időmérőn, ám hat rajthelyes büntetést kapott, mivel sorozatosan is a limiten kívül teljesített a szabadedzéseken (lásd keretes írásunkat). A pole pozíciót honfitársa, John McPhee örökölte meg, aki karrierje során először rajtolhatott az élről.

Kent legnagyobb ellenfele a bajnokságban (legalábbis ekkor még), Enea Bastianini csupán a 25. helyről startolt, így sima ügynek tűnt, hogy a brit ne veszítsen hat pontnál többet az olasszal szemben, és világbajnokká avassák két futammal a szezon vége előtt. De másképp alakult. Nagyon másképp. És nagyon drámaian. A 23 körös verseny kronológiájával több oldalt meg lehetne tölteni, szóval nézzük a lényeget.

Bastianini már a 7. körben a 10. helyen motorozott, ami pár perccel később vált jelentőssé. A 10. körben ugyanis Francesco Bagnaia bukott, és kis híján Kent alól is kiütötte a motort, akinek el kellett hagynia a pályát és a 16. helyre állt vissza, közel 4.5 másodpercet veszítve.

Három körrel később már újra 6. volt, Bastianinivel a nyakán. És ekkor jött az igazi dráma. Az előző futam győztese, Niccolo Antonelli kiütötte Kent alól a motort, akinek hatalmas high slide eséssel ért véget a mai küzdelem. Az esésnek azonban Bastianini is áldozata lett, akinek ezen a ponton szintén befejeződött a futam.

A világbajnoki cím mégsem dőlt el, hála Miguel Oliveirának. A portugál egy nagyon okos és gyors utolsó körnek köszönhetően megnyerte az Ausztrál Nagydíjat anélkül, hogy szélárnyékharcba keveredett volna a végén.

Ezzel nem csak az összetett második helyet vette át, de „csupán" 40 pont a lemaradása Kent mögött, azaz matematikailag ott az esély a végső sikrére, hiszen 50 pont szerezhető még.

A második helyen Efrén Vázquez futott be, aki két kanyarral a leintés előtt még hatodik volt. A spanyol legutóbb júliusban, a német futamon állt dobogón. Harmadikként a dél-afrikai Brad Bindert intették le.

María Herrera az eddigi legjobbját elérve 11. lett, a célegyenesnek nevet adó Wayne Gardner fia, Ramy Gardner mögött, aki szintén nem örülhetett még ilyen jó eredménynek. Az igen eseménydús viadalon csupán 19 célba érő volt a 35 indulóból.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MOTOGP

1. Marc Márquez (spanyol, Honda)
2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) +0.249
3. Andrea Iannone (olasz, Ducati) +0.930
4. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +1.058
A vb-pontverseny állása: 1. Rossi 296 pont, 2. Lorenzo 285, 3. Márquez 222

MOTO2
1. Alex Rins (spanyol, Kalex)
2. Sam Lowes (brit, Speed Up) +6.633
3. Lorenzo Baldassarri (olasz, Kalex) +10.408
A vb-pontverseny állása: 1. Johann Zarco 318 pont (már világbajnok), 2. Rins 214, 3. Tito Rabat 206

MOTO3
1. Miguel Oliveira (portugál, KTM)
2. Efren Vázquez (spanyol, Honda) +0.132
3. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) +0.161
A vb-pontverseny állása: 1. Danny Kent 244 pont, 2. Miguel Oliveira 204, 3. Enea Bastianini 188

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik