MotoGP: egy nyugodt hétvégének indult...

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2019.11.17. 08:19
null
Fabio Quartararo és Jack Miller jó hangulatban a valenciai időmérő után (Fotó: Kovács Nikolett)
Címkék
Annyi mindent történt a Valenciai Nagydíj első három napján (a csütörtöki médianapot is beleértve), ami sok oldalas írást is megérne (de ki szeret manapság már annyit olvasni...). Pedig egy csendes szezonzáróra számított mindenki, hiszen a legfontosabb bajnoki címek már eldőltek.

Jorge Lorenzo visszavonulásának híre azonban felrázta a paddockot, és némi hőfokot varázsolt az igen hűvös spanyol futam helyszínére.

Merthogy bármilyen meglepő, bizony Dél-Spanyolországban is tél van, és bár sokkal szerencsésebbek vagyunk itt a helyszínen, mint tavaly, amikor szinte végig szakadt az eső, vitathatatlanul hideg van. A 7 fokos aszfalthőmérséklet az alig 10 fokos levegővel a leghidegebb körülményeket teremtette a Moto3-asok számára péntek reggel, de a királykategória versenyzői sem mentek sokkal többre a 12 fokos aszfalthőmérséklettel.

Ennek ellenére viszonylag kevés bukást láthatunk a nagyoknál, ami a pilóták egyöntetű véleménye szerint a Michelin-mérnökök kiváló munkájának köszönhető.

A motorozáshoz extrém hideg egyébként nem a klímaváltozás eredménye, egész egyszerűen a 2000-es évek elején még három héttel korábban érkezett ide a mezőny.

A versenynaptár folyamatos és további bővülésével a szezon utolsó futama még későbbre tolódhat, kérdés, hogy meddig tartható így Valenciában az utolsó futam, mert a versenyzők szerint már most is a kritikus határon van a helyzet.

A Michelin kétkerekű sportokért felelős menedzsere, Piero Taramasso szerint 15 foknál hidegebb aszfalton nem lenne szabad motorozni.

A valenciai pályának két kritikus pontja van a 4-es és a 10-es kanyar. Valentino Rossi pénteken mindkettőben meglátogatta a kavicságyat két igen hasonló eséssel. „Az első egyértelműen az én hibám volt, még nem volt elég meleg a gumi, ezért ment el a motor hátulja. A délutáni bukásra még nem tudom a magyarázatot” – mondta Rossi, aki maga sem tudta felidézni, hogy mikor bukott utoljára kettőt is egy napon.

Szombat reggelre a Doktor összekapta magát, és egy negyedik hellyel bebiztosította magát a Q2-be, de a főidőmérőn végül utolsó lett, így a 12. helyről túl nagy reményeket nem fűz a mai versenyhez.


Rossinál több esést csak Aleix Espargarónak sikerült elkönyvelnie, a spanyol szombaton háromszor dobta el az Apriliát. „A motor miatt sokat veszítek az egyenesben és a kigyorsításokon, az egyedüli hely, ahol be tudok hozni valamit a hátrányból, azok a féktávok, ahol amúgy is nagy rizikót vállalok be minden egyes alkalommal. Ilyen hideg időben, ami itt van, ez még kockázatosabb, ezért is voltak a bukások” – nyilatkozta Aleix.

Akit nem zavartak meg a körülmények, az Fabio Quartararo, aki az első három szabadedzést és a kvalifikációt is megnyerte. „Egyre többen mondják, hogy szombati menő vagyok, nem tudom, hogy kell-e ezeknek az embereknek bizonyítanom” – mondta az újonc francia, akinek a mai lesz az utolsó esélye, hogy bemutatkozó évében futamot nyerjen a MotoGP-ben.

Ehhez azonban két igen erős és rutinos ellenfelet kell legyőznie, Marc Márquezt és Maverick Vinales-t. Mindenki egyöntetűen őket hármukat várja ma a pódiumra. De a motorversenyzésben az a gyönyörű, hogy mindig történik valami váratlan.

Leginkább Jack Miller szeretne beleszólni például a dobogós helyezésekért folytatott harcba, kérdés, hogy sikerül-e neki egy egész futamon át tartani a tempót. Mert például márkatársa, Andrea Dovizioso jelenleg nem sok esélyt lát magának, és a negyedik helyet látja a legreálisabb eshetőségnek. „Főként akkor leszünk nagy bajban, ha megérkezik a nagy szél, amit most jósolnak” – mondta Dovi, akinek pénteken egyébként mindkét motorjával gondja akadt. „Az első motoron elektronikai gondjaink akadtak, ezért ki kellett jönnöm, a másikon pedig valamilyen folyadékot láttam a plexin, így az volt a legbiztonságosabb, ha kijövök a bokszba, így nem tudtam a napi tervet és sok kört teljesíteni.”

Márkatársa, Michele Pirro igen forró pillanatokat élt át még az első edzésnapon, amikor egyszerűen lángra kapott alatta a Ducati. „Michele azért van itt, hogy új dolgokat próbáljon ki, szóval ilyenek előfordulnak” – jegyezte meg viccesen még pénteken Dovizioso.

Nemcsak a Ducatinál próbálkoztak pénteken új dolgokkal, a Hondánál Marc Márquez és Cal Crutchlow is kihasználta a lehetőséget, hogy „versenykörülmények” (de legalábbis éles edzés) során teszteljen már a jövő évre szánt megoldásokat.

Miközben a mezőny tehát még az idei évre és az utolsó jó eredményekre koncentrál, addig a szárnyasok már jó ideje 2020-ra dolgoznak.

A szombati edzésnap legbizarrabb bukását Francesco Bagnaia mutatta be, aki a harmadik szabadedzés végén a bokszutcát elhagyva nyílegyenesen előre átbucskázott a motoron, mintha csak egy falnak ment volna neki. Az olasz Pramac Ducatis kihagyja a versenyt mivel az esés során akkora ütést kapott a feje, hogy emlékezetkiesése is volt, illetve a bal csuklójában egy hajszáltörést is kimutattak, de valószínűleg a keddi teszten már ismét motorra ül.

„Nagyon furcsa és nagy esés volt, szerintem nem Pecco hibázott, inkább valami műszaki gond okozhatta a bukást” – mondta csapattársa, Jack Miller, aki Bagnaia mögött élőben nézte végig a történteket. A Brembo munkatársai begyűjtötték az alkatrészeket, és további vizsgálatokat folytatnak majd le Olaszországban.

A végére hagytuk a hétvége legforróbb témáját, amely mindenkit foglalkoztat, mégpedig, hogy ki veszi át Jorge Lorenzo helyét a HRC-nél.

A legfrissebbeket ezzel kapcsolatosan helyszínen tartózkodó kollégánk meséli el az alábbi videóban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik