Formula–E: Mortara hibátlan – övé a pole a második időmérőn is

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.05.15. 12:00
Edoardo Mortara szerezte meg a pole pozíciót a Formula–E berlini fordulójának második időmérőjén. Mellőle Robin Frijns vághat neki a délutáni versenynek, míg a második sorból Nyck de Vries és André Lotterer rugaszkodhat el.

A berlini dupla forduló első napja Edoardo Mortara sikerét hozta, a Venturi svájci versenyzője szerezte meg a pole pozíciót, amit aztán győzelemre váltott. Rajta kívül Jean-Éric Vergne, valamint a bajnokságot vezető Stoffel Vandoorne állhatott fel a dobogóra, aminek eredményeként utóbbi nevével kezdődött az A-csoport listája a vasárnapi időmérőn, amelyen a mezőny már az óramutató járásával megegyező irányban körözhetett a pályán. Edoardo Mortara sikerét hozta, a Venturi svájci versenyzője szerezte meg a pole pozíciót, amit aztán győzelemre váltott. Rajta kívül Jean-Éric Vergne, valamint a bajnokságot vezető Stoffel Vandoorne állhatott fel a dobogóra, aminek eredményeként utóbbi nevével kezdődött az A-csoport listája a vasárnapi időmérőn, amelyen a mezőny már az óramutató járásával megegyező irányban körözhetett a pályán.

Az A-csoportból Vandoorne, Lucas di Grassi, Nick Cassidy, illetve Robin Frijns, míg B-csoportból Mortara, Nyck de Vries, António Félix da Costa és André Lotterer jutott tovább.

A negyeddöntő első párharcát Lotterer és Vandoorne vívta, közülük előbbi került ki győztesen, majd Da Costa és Frijns következett – ebben a csatában utóbbi kerekedett felül. Ezután Di Grassi és De Vries, végülCassidy és Mortara csapott össze, közülük De Vries és Mortara tette teljessé az elődöntősök mezőnyét.

Először Lotterer és Frijns, majd De Vries és Mortara mérte össze a tudását, előbbi csata Frijns, míg utóbbi Mortara sikerét hozta, így ők ketten szállhattak harcba a pole pozícióért.

A rajtelsőséget végül Mortara szerezte meg, így ő várhatja az élről a piros lámpák kialvását. Mellőle tehát Frijns rugaszkodhat el, míg a második sorból De Vries és Lotterer vághat neki a futamnak. Az első tízes sorát Da Costa, Di Grassi, Vandoorne, Vergne, Evans és Oliver Rowland egészítette ki.

Folytatás 14 óra 30 perckor a versennyel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik