Formula–3: Doohan pole-ban; Tóth 25. az esős spái időmérőn

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.08.27. 14:34
Jack Doohan szerezte meg a pole pozíciót a Formula–3-as spái versenyhétvége időmérőjén. Mögötte Victor Martins és Alekszandr Szmoljar következett, míg Tóth László a 25. lett.

A nyitó edzésen Clément Novalak bizonyult a leggyorsabbnak 2:05.330-as körrel, mögötte Oliver Rasmussen következett, míg harmadikként Lorenzo Clomobo zárt, míg a magyar induló, Tóth László 2.418 másodperces lemaradással a 23. helyet foglalt el.Clément Novalak bizonyult a leggyorsabbnak 2:05.330-as körrel, mögötte Oliver Rasmussen következett, míg harmadikként Lorenzo Clomobo zárt, míg a magyar induló, Tóth László 2.418 másodperces lemaradással a 23. helyet foglalt el.

Az időmérő kezdetére aztán újra megnyílt az ég, és a mezőny már az első köröket is csepegő esőben volt kénytelen teljesíteni, s mivel még több csapadék volt várható a folytatásban, rendkívül fontos volt, hogy ki tud a leghamarabb mért kört futni. Elsőként Jack Doohan állította meg a stoppert, ő 2:21.953-as kört ért el, amit már nem is tudtak megközelíteni a riválisok.

Ugyanis hiába kezdtek javulni a körülmények negyed órával a vége előtt, és tudott faragni több versenyző is az idején, az ausztrálnak sikerült megtartania az első helyet, aminek értelmében ő szerezte meg a pole pozíciót a piros zászlóval véget érő kvalifikáción.

Mögötte Victor Martins, valamint Alekszandr Szmoljar érkezett, míg Tóth négy szekundumos hátránnyal a 25. helyet sajátította ki.

Tizenkettedikként eközben Colombo végzett, így a fordított rajtrácsos versenyen ő várhatja az élről a piros lámpák kialvását.

Folytatás szombaton 10 óra 5 perckor az első versennyel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik