Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

SZ. R.SZ. R.
2026.04.08. 07:19
null
Belák János (Fotó: Árvai Károly)
Kilenc sportolóval indul a magyar válogatott az év első öttusa-világkupaversenyén, amelyet idén is Kairóban rendeznek meg.

A napfényes Kairó várja az öttusázókat idén is a világkupa-sorozat nyitányán – egymás után az ötödik évben rendezik meg Egyiptom fővárosában az aktuális évad első világkupaversenyét. A magyar válogatottból kilencen méretik meg magukat Kairóban, a csapat női tagjai már hétfő óta a helyszínen készülnek, míg a férfiak kedd délután érkeztek meg.

„Szép idő van, napos és meleg, de szerencsére még nem annyira, mint a nyári kánikulában – adott helyzetjelentést lapunknak Belák János, a magyar válogatott sportszakmai vezetője. – Idén más szállodában kaptunk helyet, sokkal jobb minőségűek az ételek, ami sokat segít a szigorú dietetikai terv szerint étkező sportolóknak. További pozitívum, hogy hétfőtől a lányok már edzhettek a versenyhelyszíneken, ami az utóbbi években nem fordult elő – bár hétfőn még nem épült ki minden teljesen, sokkal jobb volt a helyzet, mint az elmúlt években, amikor rendre az utolsó pillanatra készültek el a pályákkal. Ám a hatodik tusa mindig az alkalmazkodás, erre a készségre most is szükség lesz: korábban az Amerikai Egyetemen, egy helyen tartották meg a számokat, de a rendezők nemrég változtattak, és ezúttal kicsit szétszórva lesznek megrendezve. Érdekesség, hogy abban a stadionban, ahol a kombinált szám és az akadálypálya is lesz, nyert 2021-ben világbajnokságot Marosi Ádám, és akkor még a lovaglást tartották meg az arénában.”

A szakvezető eredetileg hat férfit nevezett volna Kairóra, ám Gáll András és Tamás Botond végül nem utazott el. „Andrásnak korábbi lábfájdalma újult ki, és Tamás Botond sérülését is még kezelik, edzenek, rehabilitáción vannak, de a májusi pazardzsiki és a júniusi budapesti világkupaversenyt tartják szem előtt, azokon szeretnének teljes értékűen versenyezni. Ami a célokat illeti, az indulók véglegesen csak a kedd esti technikai értekezleten válnak ismertté, ettől függetlenül négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe.”

A szabályok e tekintetben változatlanok, egy nemzet összesen nyolc öttusázót indíthat nemenként, akik közül viszont csak négyen juthatnak be az elődöntőbe – a rendező országra más számok vonatkoznak (12 versenyzőből hatan kerülhetnek be az elődöntőbe nemenként).

A hírek szerint a világbajnoki ezüstérmes egyiptomi Mohamed Elgendi és a fehérorosz Marija Gnedcsik ezen a versenyen tér vissza sérülésből (két éve ők nyerték meg a budapesti vk-viadalt, tavaly azonban Gnedcsik éppen Budapesten szenvedett kartörést), viszont a tavaly szinte mindent besöprő (más első helyezések mellett mind a három korosztályos, majd a felnőtt világbajnokságot is megnyerő) 15 éves Farida Halil nem lesz ott Kairóban, mert a Rio de Janeiró-i kadét és junior vívó világbajnokságon versenyez.

A kairói világkupaverseny szerdától vasárnapig tart.

ÖTTUSA
VILÁGKUPAVERSENY, KAIRÓ
Szerda: nők, selejtező, 9. Csütörtök: férfiak, selejtező, 8. Péntek: férfiak, elődöntő, rangsoroló vívás, 17. Nők, elődöntő, rangsoroló vívás, 8. A-csoport, 11. B-csoport, 15. Szombat: férfiak, elődöntő. A-csoport, 11. B-csoport, 15. Vasárnap: férfiak, döntő, 15. Nők, döntő, 10

A MAGYAR KERET
Férfiak: Bőhm Csaba, Koleszár Mihály, Szép Balázs, Tárkányi Zsombor
Nők: Erdős Rita, Gulyás Michelle, Guzi Blanka, Mészáros Emma, Zemán Zóra

 

Legfrissebb hírek

Fontosabb volt számára a csapat – a kétszeres olimpiai bajnok Németh Ferenc 90 éves

Egyéb egyéni
2026.04.04. 07:30

Szöul olimpiai bajnoka az ötkarikás nyomásról is beszélt a Sportországban

Egyéb egyéni
2026.03.28. 08:03

Születésnap: kilencvenkilenc éves Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2026.03.23. 16:54

A fiatalok is bizonyíthatnak az öttusa-vk kairói nyitányán

Egyéb egyéni
2026.03.23. 14:19

Öttusa: Az utóbbi évek egyik legjobb alapozásán vagyunk túl – Belák János

Egyéb egyéni
2026.03.18. 22:19

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
2026.03.17. 18:04

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
2026.03.16. 22:11

A Nemzetközi Öttusaszövetség szervezi a jövőben az akadálysportok versenyeit is

Egyéb egyéni
2026.03.16. 11:06
Ezek is érdekelhetik