Népes magyar csapat utazik a zágrábi cselgáncs GP-re

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2025.11.14. 10:00
null
Vég Zsombor jó formában utazik Zágrábba (Fotó: Dömötör Csaba)
Az ősszel két world tour-ezüstérmet szerző Vég Zsombor jó formában utazik Zágrábba, ahol népes mezőnyben méretheti meg magát.

Vég Zsombor megtáltosodott a hazai rendezésű cselgáncs-világbajnokság óta, a katonai vb-t megnyerte, és két world tour-viadalon is ezüstérmet szerzett. A nehézsúlyú dzsudoka Mongóliában és Kínában is jól teljesített, és ez a célja a horvát megméretésen is.

„Jól sikerültek a versenyek, utána pedig ott maradtunk a helyszínen edzőtáborozni. Az előző héten Azerbajdzsánban tréningeztünk, míg a mostani hét elején volt Budapesten a válogatóedzés, utána hazajöttem Ceglédre, beállítom a súlyomat, pénteken pedig már utazom Zágrábba” –  mondta Vég Zsombor. 

A stílusa maradt a régi, nem sokat változtatott a küzdési technikáin, két fontos tényező azonban minden bizonnyal közrejátszik abban, hogy az eredményei egyre jobbak:

„A súlycsoportomban nem sok az edzőpartner a határokon belül, így elgondolkodtam, hogyan készülhetnék eredményesebben, amikor itthon vagyok. Eszembe jutott, hogy egy dzsiu-dzsicu edzőhöz forduljak, aki segít a földharctechnikákban. A profi versenytől már visszavonult partnerekkel is készülök. A dzsúdó szabályai mostanában megengedőbbek lettek a földharcban alkalmazható fogásokkal, úgy érzem időben reagáltam erre, és magabiztosabb lettem akkor is, ha földre kerül a csata. A lábfeszítésen kívül, amit a dzsúdóban nem szabad, szinte egyeznek a két sportág szabályai, és akik velem küzdenek, figyelnek rá, hogy ne csináljanak olyat, amit én sem csinálhatnék a tatamin. Már nem érzem a korábbi vállsérülésemet sem, teljesen felépültem, sokkal jobban tudok a küzdelemre összpontosítani és edzeni is, ami észrevehetően javította az állóképességemet.” 

A két elveszített döntő miatt némileg csalódott volt Vég, de látva a riválisok erejét, főleg az ukrán Anton Szavickijét, nem lehet benne sok hiányérzet. Zágrábban jóval népesebb lesz a mezőny, mint az ősszel bármelyik world tour-versenyen, de nem aggódik emiatt.

„Nem azt mondom, hogy könnyű lesz, de inkább a versenyzők mennyisége nőtt, mint a minőség. Még mindig nem olyan az összetétel, mint egy kvalifikációs tornán, de már érezhető, hogy közeledik az újabb versenyfutás a következő olimpiáért.”

CSELGÁNCS GRAND PRIX, ZÁGRÁB
A magyarok programja. Péntek. Férfiak. 60 kg. Andrási Márton (Mogyi-Bajai JC), Feczkó Csanád (Nippon Sport JC). 66 kg. Máthé Bence (BHSE), Pongrácz Bence (VS Dunakeszi). Nők. 48  kg. Kőszegi Rebeka (MTK), Szeleczki Szabina (BHSE). 52 kg. Gyertyás Róza (BHSE), Pupp Réka (Atomerőmű SE). 57 kg. Kovács Kitti (BHSE). Selejtezők, 11. Bronzmérkőzések, döntők, 17 (tv: Sport2). Szombat. Férfiak. 73 kg. Szabó Áron (Ippon Judo Tatabánya), Szegedi Dániel (Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola). 81 kg. Tóth Benedek, Tóth Botond (mindketten MTK). Nők. 63 kg. Kriza Anna (BHSE), Varga Brigitta (MTK). 70 kg. Özbas Szofi (BHSE), Soczó Rebeka (Békés Megyei Kano Judo SE). Selejtezők, 10. Bronzmérkőzések, döntők, 17. Vasárnap. Férfiak. 90 kg. Nerpel Gergely (TFSE), Sáfrány Péter (Miskolci VSC). 100 kg. Lakos Máté (Rákosvidéke Hajtós DSE), Vég Zsombor (Ceglédi VSE). Selejtezők, 10.30. Bronzmérkőzések, döntők, 17

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: „Régóta vágytam már erre az Eb-éremre” – Kriza Anna

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Cselgáncs: tíz magyar érem a győri ifjúsági Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.11.09. 21:27

Két magyar ezüst a cselgáncs World Tour olaszországi állomásán

Egyéb egyéni
2025.11.09. 20:39

Cselgáncs: népes mezőny a győri ifjúsági Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.11.07. 18:12

A hónap utánpótlásedzője: október jelöltjei

Utánpótlássport
2025.11.05. 09:01

Cselgáncs: ihletett formában küzdött Szeleczki Szabina az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.11.03. 20:31

Cselgáncs: Sóczó Rebeka ötödik lett az U23-as Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.11.01. 16:54

Cselgáncs: Szeleczki U23-as Európa-bajnok, Kriza bronzérmes

Utánpótlássport
2025.10.31. 18:06
Ezek is érdekelhetik