Hatezer kalória – Deák Zsigmond jegyzete

Kár, hogy nem vagyok élsportoló: imádom a halat, a májat és a sört is, márpedig a Nemzeti Sport által megkérdezett táplálkozáskutató mindhármat pozitív kontextusban említette a versenyzők tudományosan egészséges étkezése kapcsán. (A sört a meccsek után, mértékkel természetesen, német mintára.) Volt idő, amikor ifjú birkózóként néhány évig „élsportolószerű” életet éltem, persze fogalmam sem volt a tudatos táplálkozásról, halat alig ettem a nyolcvanas évek átlagmagyarjához hasonlóan, májat még úgy-ahogy, a sör 18 év alatt nem jöhetett a képbe. Szelén, kreatin, quinoa, chiamag – azt sem tudtam, mik ezek, de persze más sem. Viszont a hétvégi versenyekre természetesen hoznom kellett a súlyomat, a „csodaszer” a csirkehús volt, no meg főképp a fogyasztás, de nem az ételeké-italoké, hanem a magamé… Édesanyámat sem hívta meg a klubom főző workshopokra, ő még a régi iskola szerint minden reggel belém akart diktálni valamit, hiába mondtam, hogy akkor átesem a súlyhatáron. A csapatorvos időnként megjelent az edzőteremben és szőlőcukor-ampullákat, valamint sótablettát osztogatott, nagyjából ennyiben merült ki a táplálkozástudomány meg az ásványi anyagok visszapótlása.

A XXI. század negyedéhez érve viszont már az átlagember számára sem árt némi dietetikai ismeret vagy/és segítség, nem beszélve a profi sportolókról. Nyilván minden szakterület hangsúlyozza a maga szerepét, de azért az sokatmondó arány, hogy a fizikai aktivitás, azaz az edzés nagyjából ötven százalékot ad hozzá a sportoló teljesítményéhez, míg az alvás, a regeneráció, valamint az étkezés mintegy huszonöt-huszonöt százalékot. A lényeg tehát, hogy megfelelő táplálkozással jelentős teljesítményfokozást lehet elérni, és ez megengedett teljesítményfokozás, nincs a doppinglistán! Gondoljunk bele, míg az átlagembereknek mintegy kétezer kalóriára van szükségük naponta, addig az élversenyzőknek ennek akár a háromszorosára, s nem ám üres, hanem úgynevezett minőségi kalóriára. Amit aztán szépen el is égetnek, nem pakolják magukra „úszógumiként”. A Garrincha-féle recepttel (kóla és szalonna, nem mondom, érdekes párosítás…) ma már semeddig sem lehet jutni, nemhogy két futball-világbajnoki címig.

Zabpelyhet ettem reggelire, halat ebédre, kenőmájast vacsorára, s utána legurítottam egy-két sört – mondom, kár, hogy nem vagyok élsportoló! Az étkezés már megvan, csupán a korom, a tehetségem és a megfelelő edzésmunkám nincs, viszont némi futással és erősítéssel karöltve ezzel nagyjából karban tudom tartani magam. Ezt tényleg bárki megteheti kellő elhivatottsággal.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!