Ünnepélyes fogadalomtétel a 18. EYOF rajtja előtt

Virágh FanniVirágh Fanni
2025.07.14. 17:30
null
Ünnepélyes keretek között tettek fogadalmat a 18. EYOF rajtja előtt a magyar sportolók (Fotó: Török Attila)
A szkopjei XVIII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon 152 magyar sportoló vesz részt, akik hétfőn ünnepélyes keretek között tettek fogadalmat a testnevelési Egyetemen. A küldöttséget a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és a sportért felelős államtitkár is köszöntötte, kiemelve az esemény fontosságát a fiatal tehetségek számára.

152 magyar ifjúsági korú sportoló tett ünnepélyes fogadalmat a XVIII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) való részvétel előtt, amelyet az észak-macedóniai Szkopjéban rendeznek meg.

Az esemény Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének beszédével kezdődött, aki kiemelte, milyen felemelő érzés számára végignézni a termen, és büszkeséggel tölti el, hogy Magyarország ilyen magas létszámmal képviselteti magát az Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Visszaemlékezett azokra a pillanatokra, amikor először ölthette magára első válogatott szerelését, és képviselhette hazáját a „címeres mezben”. Beszédében példaként említette, hogy a párizsi olimpián 200 méter hátúszásban aranyérmet nyert Kós Hubert is az EYOF-on kezdte, vagy a szintén olimpikon úszót, Jackl Vivient, aki 4 érmet zsebelt be az EYOF-on a Párizsi játékokat megelőző évben. A fiatal sportolókat arra kérte, hozzák ki magukból egyéni legjobbjukat, támaszkodjanak edzőikre, fókuszáljanak versenyszámaikra.

Dejan Bozsinov, Észak-Macedónia Magyarországi Nagykövetségének első titkára így fogalmazott beszédében: „Ez a fesztivál a sport, a kultúra, és az ifjúság ünnepe, amely olyan értékeket közvetít, mint a barátság, a csapatmunka, a tisztelet, az összekapcsolódás, és a sokszínség, nem utolsó sorban pedig megnyitja a kapukat a sport és a kulturális együttműködés előtt. Ezért választottuk a ’Together, we shine’ (Együtt ragyogunk) mottót…”.

A vasárnap kezdődő fesztiválra 48 európai ország mintegy 4000 sportolója érkezik, akik 15 sportágban, többet között atlétikában, kosárlabdában, tornában, úszásban, cselgáncsban és kézilabdában mérik össze tudásukat.

Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország, egy olyan ország, ahol a sport a nemzeti identitásnak központi eleme, ezért az Olimpiai Fesztiválon való képviselet valódi kiváltság. Hozzátette, fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy a fiatalok elhivatottságát minden szempontból támogassák különböző ösztöndíjprogramokkal, megújuló sportkórházakkal. Céljuk, hogy a jövőbeli olimpiákon való sikerességért a lehető legjobb feltételeket teremtsék meg.

A fiatalok eskütételét Szabó Gabriella, a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó segítette.

 

Legfrissebb hírek

Magyar sportolók „száguldoztak” a Hungaroringen

Egyéb egyéni
2026.04.29. 21:30

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Rangos francia kitüntetést kapott Gyulay Zsolt

Egyéb egyéni
2026.04.22. 11:04

Távozik az MNASZ elnökségéből Gyulay Zsolt – hivatalos

Egyéb autó-motor
2026.04.14. 17:42

„Ezek olyan értékek, amiket nem szabad elengedni” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.04.03. 21:59

A Hungaroring Sport Zrt. lett a MotoGP és a Superbike-vb magyar futamának promótere

Egyéb autó-motor
2026.03.30. 17:32

„A jelenleginél jobb sportolási lehetőséget nem tud biztosítani senki” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.03.29. 16:27

A MOB első elnökére emlékeztek szülőfalujában

Egyéb egyéni
2026.03.23. 17:54
Ezek is érdekelhetik