Kihirdették a magyar kereteket az evezős Európa-bajnokságokra

Vágólapra másolva!
2025.05.09. 15:20
null
Gadányi Zoltána is indul a plovdivi Eb-n (Fotó: Szlovák Bence/hunrowing.hu)
A Magyar Evezős Szövetség pénteken kihirdette a május végén sorra kerülő felnőtt és U19-es Európa-bajnokságra készülő válogatott kereteket.

A szervezet közleménye szerint a felnőtt kontinensviadalon kettő, a korosztályos Eb-n pedig hat egység képviseli majd Magyarországot.

„A korábbi években eredményt szállító számos rutinos versenyzőkre már nem számíthatunk, mert az előző szezon végén befejezték nemzetközi szereplésüket. Ez most elsősorban az építkezés időszaka, az utánpótlás felépítése a cél” – idézte a közlemény Ficsor László vezető szövetségi kapitányt, aki Simon Béla szövetségi kapitánnyal együtt irányítja a válogatottat.

A felnőtt Európa-bajnokságot Plovdivban rendezik május 29. és június 1. között, az eseményen csak a nők mezőnyében lesznek magyar indulók. Normálsúlyú egypárban a tavaly az év női evezősének választott Gadányi Zoltána, könnyűsúlyú egypárban pedig Fehérvári Eszter áll rajthoz. A férfiaknál az olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúz hosszas betegség miatt nem indult a válogatóversenyen, így az Eb-n sem vesz részt.

Az ifjúsági Eb-re a lengyelországi Kruszwicában kerül sor május 25-én és 26-án hat magyar egységgel. Férfi egypárban Kup Barnabás, férfi kétpárban a Csutorás Balázs, Hajdú András kettős, férfi kormányos nélküli kettesben pedig a Makai Samu, Tóth Bertold duó indul. A nőknél egypárban Demkó Janka, kétpárban a Somogyi Dorka, Strochmayer Maja páros, kormányos nélküli négyesben pedig a Tarlós Dóra, Tumpek Flóra, Rádai Bianka, Csókás Kira kvartett lesz érdekelt.

„Simon Béla szövetségi kapitánnyal együtt úgy gondoljuk, hogy mind a hat csapat odaérhet az első kilenc hely valamelyikére. Kup Barnabást egyértelműen éremesélyesnek tekintjük, a többi egység teljesítménye is biztató képet mutat, tehát valamennyiüket A döntőbe, vagy a B döntő elejére várjuk” – mondta Ficsor László.

Hozzátette, az alulról történő építkezés jegyében a serdülő válogatottban 34 fő kapott helyet, az ifjúsági korosztályban pedig összesen csaknem húszan készülnek az idei nemzetközi versenyekre. Az U23-as keretbe 15 evezős került, számukra a világbajnokság lesz az első nemzetközi viadal, ezt megelőzően majd egy teszt dönt az utazó csapatról.

Legfrissebb hírek

Evezés: két ezüstérmet szerzett a csengcsoui nemzetközi egyetemi regattán a Széchenyi István Egyetem

Egyéb egyéni
2025.04.24. 19:06

Evezés: Több kimagasló tehetséget is látok a fiataloknál – Simon Béla

Utánpótlássport
2025.04.19. 09:05

Átalakítja a világversenyek programját a Nemzetközi Evezősszövetség

Egyéb egyéni
2025.03.20. 14:43

Visszavonult a párizsi olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.18. 13:16

A világ legjobb edzője támogatja a magyar evezős szövetségi kapitányok munkáját

Kajak-kenu
2025.03.17. 17:08

Visszavonul az Atlanti-óceánt is átevező magyar extrém sportoló

Egyéb egyéni
2025.03.09. 19:35

Rakonczay Gábor átevezte az Atlanti-óceánt

Egyéb egyéni
2025.03.08. 22:38

Bácskai Máté és Gadányi Zoltána nyert a normálsúlyúaknál az evezős ergométeres ob-n

Egyéb egyéni
2025.02.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik