A hazai karateszövetség (MKSZ) honlapjának beszámolója szerint a már világbajnokságot is nyert magyar versenyző Jerevánban az értelmileg akadályozottak között, az enyhébben sérültek mezőnyében – vagyis a K21-es kategóriában, a tanulásban akadályozottaknál – nagyszerű formagyakorlattal magabiztosan jutott be a döntőbe, ahol szintén ő bizonyult a legjobbnak.
A para-Eb-n Szőke Zina bronzérmesként zárt a Down-szindrómások mezőnyében.
Az örmény fővárosban zajlik az épek Európa-bajnoksága is, ott azonban már biztos, hogy nem születik magyar érem. Pedig a csapat legnevesebb tagja, a 2021-ben, Tokióban olimpiai harmadik, a 2023-as budapesti világbajnokságon ezüstérmes Hárspataki Gábor remekül kezdett. Két győztes találkozója után azonban a harmadik mérkőzésen úgy dobta meg ellenfelét, hogy annak a földet érésnél megsérült a válla, és nem tudta folytatni a küzdelmet. A történtekben a bírók Hárspatakit találták vétkesnek, ezért leléptették, és mivel riválisa nem tudta folytatni, így vigaszágra sem került.
Hozzá hasonlóan ezúttal a többi magyar karatésnak sem sikerült érmet nyernie, egy-egy szép győzelmet követően helyezetlenül végeztek – írta az MKSZ honlapja.