Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

2025.05.23. 11:17
null
Brisbane városa jó úton halad, hogy sikeres olimpiának adjon otthont 2032-ben – jelentette ki Mikaela Cojuangco-Jaworski, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs bizottságnak új vezetője.

A Fülöp-szigeteki sportdiplomatának ez az első hivatalos látogatása azt követően, hogy a NOB-elnöknek megválasztott Kirsty Coventrytől átvette a feladatkört.

„A szervezőbizottsággal rendszeres az együttműködésünk, és így biztosak vagyunk benne, hogy Brisbane jó úton halad” – mondta azt követően, hogy a koordinációs bizottság háromnapos szemlét tartott a helyszíneken. Hozzátette: nagyon értékes héten vannak túl, saját szemükkel győződhettek meg a munkálatok előrehaladásáról.

Cojuangco-Jaworski azt is hangsúlyozta, hogy Brisbane képes lesz tartós örökséget hagyni a helyi közösség számára, és a város „felkerül majd a világ színpadára.” Szerinte az 1956-os melbourne-i, valamint a 2000-es sydneyi példa meggyőzheti az ingadozókat, hogy milyen előnyökkel jár az olimpiai rendezés hét év múlva, hiszen világszerte pozitívan emlékeznek a korábbi két ausztráliai játékokra.

Andrew Liveris, a helyi szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy néhány nehézségen már túl vannak, de nem mindegyiken, és kell még hozni több fontos döntést. Szeretnék, ha az összes helyszín legalább a rajt előtt egy évvel elkészülne, de az ausztrál építőiparban tapasztalható munkaerőhiány és a helyi építési korlátozások aggodalomra adhatnak okot.

 

Legfrissebb hírek

Mi hiányzott az ötkarikás részvételhez? Válaszol a legutóbbi magyar pályakerékpáros olimpikon

Kerékpár
2026.04.28. 13:04

Mégis indulhatnak transzgender sportolók az olimpián?

Egyéb egyéni
2026.04.24. 07:45

Hajós Alfréd-aranyak a Zea-öböl vízében

Népsport
2026.04.11. 09:16

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.09. 23:21

Népsport: valóra vált Coubertin báró álma

Népsport
2026.04.07. 07:57

Jövő csütörtökön indul a jegyértékesítés a nagyközönség számára a Los Angeles-i olimpiára

Egyéb egyéni
2026.04.01. 13:34

Döntött a NOB: transzneműek nem versenyezhetnek a nők között

Egyéb egyéni
2026.03.26. 16:16

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.03.17. 23:57
Ezek is érdekelhetik