Los Angeles 2028: 13 olimpiai bajnok is bekerült az LA10 program keretébe

2025.03.05. 16:41
Tizenhárom olimpiai bajnok is bekerült a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának a párizsi olimpia után életre hívott LA10 programjába, amely azt a célt tűzte ki, hogy Magyarország a következő nyári ötkarikás játékokon tíz aranyérmet szerezzen, és/vagy a legjobb tíz nemzet közé kerüljön az éremtáblázaton.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke közösen jelentette be, hogy a sportági szövetségek javaslatára több mint 340 olimpiai kvalifikációra esélyes sportoló, köztük 13 olimpiai bajnok került be a Milánó-Cortina-, illetve a Los Angeles-keretbe. Ők ellenőrzött körülmények között, magas szintű szakmai támogatás mellett készülhetnek.

Az LA10 programban az egyéni tehetséggondozáson van a hangsúly, amelynek elsődleges célja, hogy a sportolók felkészülését ebben az olimpiai ciklusban még tudatosabban és célzottabban szervezzék meg, ügyelve a személyes szükségletekre. 

Az olimpiai sportági szakszövetségek által javasolt sportolók közül a legrutinosabbak Póta Georgina asztaliteniszező és Szilágyi Áron kardvívó, akik a 2008-as pekingi játékoktól kezdve minden nyári olimpián szerepeltek. A legfiatalabb sportoló Fegyver Zsófia asztaliteniszező, aki márciusban tölti be a 13. életévét. A programban résztvevők közül 33 fő szerzett olimpiai érmet, ebből 13 aranyérmet.
 

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53