Asztalitenisz ob: kevés meglepetés született a párosszámokban

SZ. M.SZ. M.
2025.03.21. 22:06
A címvédő Ecseki Nándor, Szudi Ádám párosnak eddig még nem kellett megizzadnia (Fotó: Dömötör Csaba)
A ceglédi országos bajnokság első napjának végére a vegyes párosoknál már kialakult az elődöntő mezőnye, a többi négy számban erre még várni kell.

Maratoni hosszúságú nappal kezdődött meg az asztaliteniszezők országos bajnoksága, köszönhetően elsősorban annak, hogy még a tavalyinál is népesebb mezőny jött össze Cegléden. Pedig a 2024-es kiírásra sem lehetett panasz, ám az idei nevezői létszám (férfi egyesben 108-an, férfi párosban 44-en, női egyesben 55-en, női párosban 23-an, vegyes párosban 42 jelezték az indulásukat) még azt is felülmúlta, így szerencsére már nyomokban sem emlékeztet a 2022-es mélypontra, amikor például vegyes párosban 10, női párosban 9 egység küzdött a bajnoki címért.

A nyitó napon a vegyes párosok jutottak a legtovább, ebben a számban már kialakult az elődöntő mezőnye. Mivel a tavalyi győztes Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettős nem indult, itt címvédésről szó sem lehet, sőt első fordulós veresége miatt a két évvel ezelőtti aranyérmes Kishegyi Ákos, Bálint Bernadett duó sem érhet már célba. A 2020-as aranyérmes Szudi Ádám, Pergel Szandra egységnek viszont erre még megvan minden esélye, persze az elődöntőben a Katona Gergely, Volentics Anna kooperációnak ehhez biztosan lesz néhány szava, míg a másik ágon Varga Botond, Barcsai Sophie–Kovács Sebestyén, Nagy Judit találkozóra kerül sor. Ebben a számban egyébként egy igazán különleges fellépésnek is tapsolhattak az érdeklődök, ugyanis Fazekas Péter és lánya, Fazekas Lizett együtt szerepelt – duójuk egy győztes meccs után a második kanyarban búcsúzott.

A női párosok a negyeddöntőnél, a férfiak pedig csak a nyolcaddöntőnél járnak, ezen a ponton pedig még fehér holló ritkaságú a mellbevágó meglepetés. Nos, ha nem is rengette meg a Gál József Sportcsarnok falait, de mindenképpen váratlan fordulat, hogy a tavalyi döntős Hartbrich Leonie, Szvitacs Alexa páros már nincs versenyben, de például a két címvédő, az Ecseki Nándor, Szudi Ádám és a Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz kettős egyelőre különösebb gond nélkül állja a sarat. Az esti programban a férfi és női egyes selejtezőjére került sor, itt a kiemeltek csak szombaton kapcsolódnak be a versenybe.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
2 órája

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
4 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
19 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
2026.04.28. 10:11

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27

Pécs rendezi az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét

Egyéb egyéni
2026.04.21. 14:58

András Csaba ismét előrelépett az asztaliteniszezők világranglistáján

Egyéb egyéni
2026.04.20. 11:45
Ezek is érdekelhetik