Nem szokványos formában szeretné a sport értékeit közvetíteni Mizsér Attila

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
2025.01.25. 14:21
Mizsér Attila (Fotó: Facebook)
Zenés beszélgetős műsorral jelentkezik Mizsér Attila olimpiai bajnok, melyben kiemelt sportolóvendégek is szerepet kapnak – az első, február 5-i előadáson Késely Ajna.

Havi rendszerességű új műsorral jelentkezik Mizsér Attila, az 1988-as szöuli olimpián aranyérmet szerző korábbi öttusázó, először február 5-én, a budapesti Benczúr Házban. A sportpályafutását követően 1994-től a bankszakmában tevékenykedett, és 1998-tól kezdett először az ügyfeleknek, később a munkatársaknak, vezetőknek előadásokat tartani – az időközben tréneri és coachvégzettséget szerző Mizsér 2014-ben saját céget alapított, melynek fő profilja az üzlet és a sport területén folytatott motivációs előadások, valamint a humán készségfejlesztés.

A leendő beszélgetős műsorokat pedig élő zenés előadásokkal viszi színpadra. „Régóta dédelgetett projekttervem, hogy zenével ötvözve közvetítsem a sport tanításait, értékeit a nagyközönségnek – kezdte lapunknak Mizsér Attila, aki a Musical Klub-rendezvénysorozat egyik alapítójával, Borsi Lászlóval működik együtt. – Először négy alkalmat kötöttünk le májusig, de remélhetőleg lesz olyan fogadtatása, hogy érdemes lesz folytatni.”

Mizsér Attila ezután vázolta a műsor célját. „A legfőbb misszióm a sport értékeinek közvetítése, de nem szokványos formában. A pénzügyi világválságtól kezdve nagyon sokat gondolkodtam, mik azok, amiket át lehet vinni az öttusamúltamból a bankszakmába, a vezetői létbe, ebből fakadóan született meg A siker tusái – Légy te is életed bajnoka! című könyvem 2022-ben, melyben a saját történeteimen keresztül próbálom segíteni az olvasót, hogy lehet sikeres, és a műsorsorozat címe is ez lesz. Ez kicsit kibővíti az eszköztáramat, az előadásokat pedig interaktívra tervezzük, a közönség bevonásával, miközben kiemelt vendégekkel beszélgetek” – részletezte. Az első előadás vendége Késely Ajna olimpikon, háromszoros Európa-bajnok úszó lesz.

„Kidolgoztam a tematikáimat, hogy a sportkarrieremből származó sztorikat hogyan tudom átfordítani üzleti nyelvre, vagy az emberek hétköznapi életére vonatkozóan hogyan tudok motivációs előadást tartani. Ez több annál, mintha csak arról mesélnék, hogyan született meg az aranyérmem. A különböző cégek munkatársaitól pozitív visszajelzéseket kaptam – meggyőződésem, ezt a műsort is szeretni fogják az emberek. Ezekhez keresek elsősorban céges támogatókat, akik úgy érzik, érdemes lehet finanszírozni az előadást, hogy még magasabb színvonalon, akár később nagyobb helyszínen is megvalósíthassuk” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
34 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
39 perce

Hatvan százalékból is kihoztam a száz százalékot – Pápai Olivér ifjúsági olimpiai ezüstérmes úszó az NS-nek

Egyéb egyéni
7 órája

Rövid pályás ob: újabb három győzelemmel Ugrai Panna már tíz aranyat szerzett

Úszás
Tegnap, 19:47

Rajt-cél győzelem Márton Richárdtól 200 pillangón az ob második napján

Úszás
2026.11.05. 19:32

„Az aranyért harcolhatunk” – Kós Hubert a magyar gyorsváltóról

Úszás
2026.11.04. 08:02

Douglass megdöntötte a női 100 méteres gyorsúszás rövid pályás világcsúcsát

Úszás
2026.11.01. 12:17

Újabb úszóvilágcsúcsok az amerikai rövid pályás vb-válogatón

Úszás
2026.10.31. 12:14