Németország olimpiát rendezne 2040-ben

2024.11.05. 13:57
Olaf Scholz, német kancellár (Fotó: Getty Images)
A német szövetségi kormány támogatja a 2040-es nyári olimpiára szóló pályázat benyújtását – jelentette ki Olaf Scholz kancellár.

 

"Eljött az idő" – idézte a dpa hírügynökség a politikus szavait, aki szerint nem is lehetne jobb alkalom az ötkarikás játékokra 2040-nél, amikor Németország az újraegyesítésének 50. évfordulóját ünnepli. A kancellár állásfoglalása előtt a nyár folyamán az érintett felek – a kormány részéről a belügyminiszter, továbbá a Német Olimpiai Sportszövetség és a rendezés iránt fogékony szövetségi tartományok és városok – közös nyilatkozatban biztosították támogatásukról a német pályázatot. Németország 1936-ban Berlin, 1972-ben München révén volt már házigazdája nyári olimpiának. 

A 2040-es játékok iránt eddig London, Egyiptom és Lengyelország jelezte érdeklődését.

Lapunk mai címlapsztorijában az eggyel korábbi, a 2036-os olimpia megrendezését jártuk körül, s nem elképzelhetetlen, hogy erre Budapest is pályázik.

Egyéb egyéni
2024.11.05. 08:42

Olimpia 2036: Budapest kiindulási helyzete jobb, mint hét évvel ezelőtt volt

Sorban állnak az országok a következő, még szabad nyári ötkarikás játékok megrendezéséért.

 

 

Legfrissebb hírek

Bernd Schuster szerint a németek nem jutnak túl messzire

Foci vb 2026
2026.06.11. 13:14

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
2026.06.09. 10:46

Norvégia az élmezőnyben, a címvédő Argentína csak 8. – a világbajnokság tíz legértékesebb kerete

Foci vb 2026
2026.06.08. 21:36

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Gól és gólpassz Havertztől, a németek legyőzték a társházigazda amerikaiakat

Foci vb 2026
2026.06.06. 22:37

„Egységet, jogot, szabadságot!” és „Üdvözlégy, ó, Haza”! – a vb E-csoportjának himnuszai

Foci vb 2026
2026.06.06. 18:55

A németek többsége nem hisz a válogatott vb-győzelmében

Foci vb 2026
2026.06.05. 11:51

Gulyás Michelle elsősorban a versenyrutint szerezné vissza az idén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 15:15
Ezek is érdekelhetik