Az elázott Magnus Carlsen biciklivel érkezett meg a sakkolimpiára, azt hitte, elkésett – videó

R. P.R. P.
2024.09.13. 23:06
A csuromvíz Carlsen megérkezik a BOK csarnokhoz
Pénteken először ült asztalhoz Magnus Carlsen a budapesti sakkolimpián. A norvég világelső megnyerte a játszmáját, majd utána elárulta, miért volt izgalmas eljutni a verseny helyszínére.


A sakkolimpia szabályzata kimondja, hogy maximum 15 percet lehet késni a játszmáról, utána azonnal vesztesnek nyilvánítják a vétkest. Az utolsó nap kivételével minden forduló 15 órakor kezdődik. Papíron. Csakhogy van egy kitétel, mely szerint az, hogy pontosan mikor indulnak a sakkórák, mindig a főbírótól függ. A közlekedés nehézségei miatt többször is csúsztatták a kezdést, akárcsak pénteken – ez volt Carlsen szerencséje.

A norvég klasszis a játszma után elmondta, milyen nehézséggel kellett megküzdenie.

„Más hotelben lakom, mint a többiek, és úgy volt, hogy felvesznek. Hirtelen szóltak, hogy csak nagyjából öt perccel a három órás kezdés előtt tudnak odaérni hozzám. Feltettem magamnak a kérdést, hogy most mi a fenét csináljak. Világos volt, hogy autóval nem érek oda idejében a közlekedés miatt, arra gondoltam, mi lenne, ha biciklivel mennék... A probléma az volt, hogy nem igazán tudtam, merre kell menni, így picit zavart voltam, mert meg kellett találnom a helyes utat, és közben olyan gyorsan kellett tekernem, amennyire csak tudtam. Végül rátaláltam a jó irányra, de a dugó miatt arra gondoltam, hogy elkések, és hogy talán később kezdik a fordulót, mert sokaknak akadt problémája a közlekedéssel. Szerencsém volt, idejében megérkeztem a versenyterembe.”

Íme, a videó arról, hogy érkezett meg az esőben elázó Magnus Carlsen a BOK Csarnokhoz, azt gondolván, hogy már elkésett.

 

 

Legfrissebb hírek

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
57 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
19 órája

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:01

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:18

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.24. 16:45

Rapport újabb veresége ellenére legyőztük az ausztrálokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:25

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Súlyos vereség az üzbégektől, a nők legyőzték Brazíliát a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.20. 17:24