Vívás: a Vasas hatból három csapataranyat nyert meg az ob-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.05.26. 20:19
Három csapattal is nyert a Vasas (Fotó: Dömötör Csaba)
Az angyalföldi egyesület női és férfi kardban és férfi párbajtőrben is aranyérmet szerzett a Ludovika Arénában megrendezett magyar bajnokságon.

 

Női kardban, női párbajtőrben és férfi tőrben történt címvédés a vívók országos bajnokságán vasárnap a Ludovika Arénában – az első két újbóli arany kiváltképp megér egy misét. 

Merthogy női kardban ugyan a Vasas felvonultatott egy világbajnokot Katona Renáta személyében, ám a túloldalon, a BVSC soraiban volt három is, ám ezúttal a Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca trió nem pörgött magas fordulatszámon, így Katona Renáta a korosztályos világversenyekről már érmeket hozó fiatalokkal, Spiesz Annával, Domonkos Emesével és Bende Barbarával ismét aranyérmet ünnepelhetett.

Újabb ob-győzelemnek örülhetett a TSC női párbajtőrcsapata is, de egészen más felállásban, mint tavaly, az egyedüli duplázó Gnám Tamara, a 2022-es bajnokcsapatnak az eltiltott Kun Anna és a sérült Büki Lili volt még tagja, ezúttal viszont már az egyéni bajnok Muhari Eszter is a tatabányaiakat erősítette.

Férfi tőrben Dósa Dániel csak nem maradt arany nélkül: szombaton elbukta az egyéni döntőt Szemes Gergő ellenében, vasárnap azonban sikerre vezette a Törekvés csapatát.

Férfi kardban a toronymagas esélyesnek számító Szilágyi Áron, Rabb Krisztián, Vigh Benedek, Dallos Benedek négyes nem hibázott – férfi párbajtőrben szintén az angyalföldiek nyertek, itt ugyanis a címvédő BHSE Siklósi Gergellyel a soraiban a nyolcaddöntőben kikapott a későbbi bronzérmes TSC gárdájától.

A maratoni hosszúságú női tőrcsapat döntője kiegyenlített küzdelmet hozott, és a 2022-es fináléval épp ellentétes végeredményt: akkor a Törekvés nyert, ezúttal viszont a BHSE vihette haza a bajnoki trófeát.

VÍVÁS
ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, LUDOVIKA ARÉNA
Csapatverseny. Kard. Férfiak. A 3. helyért: UTE–KVSE 45:44. Döntő: Vasas SC–TFSE 45:35. Országos bajnok: Vasas SC (Dallos Benedek, Rabb Krisztián, Szilágyi Áron, Vigh Benedek), 2. TFSE (Csoba, Petrucz, Tóth B., Vajda), 3. UTE (Kaiser, Kossuth, Nagy K., Urbán T.). Nők. 3. helyért: KVSE–DEAC 45:12. Döntő: Vasas SC–BVSC 45:35. Ob: Vasas SC (Bende Barbara Johanna, Domonkos Emese, Katona Renáta, Spiesz Anna), 2. BVSC (Keszei, Márton, Pusztai, Szűcs), 3. KVSE (Bácskay, Beviz, Rácz)
Párbajtőr. Férfiak. 3. helyért: TSC–Vasas 2 45:33. Döntő: Vasas SC–MTK Budapest 38:36. Ob: Vasas SC (Bakos Bálint, Bányai Zsombor, Koch Máté, Nagy Dávid), 2. MTK Budapest (Gálik, Hasanov, Somody, Szényi), 3. TSC (Kovács G., Marhinger, Szarvas, Tamás). Nők. 3. helyért: BHSE–UTE 35:33. Döntő: TSC–MTK Budapest 45:41. Ob: TSC (Gnám Tamara, Muhari Eszter, Salamon Réka, Turai Gréta), 2. MTK Budapest (Gálfalvy, Kardos, Marschall, Rózsás), 3. BHSE (Gachályi, Kálmán Gy., Kálmán Z., Tóth J.)
Tőr. Férfiak. 3. helyért: FTC–Ludovika 45:44. Döntő: Törekvés–BHSE 45:36. Ob: Törekvés (Dósa Dániel, Korom Erika, Mátyás Bálint, Zsigmond Dániel), 2. BHSE (Machek, Németh A., Rózsa, Sommer), 3. FTC (Gergely, Skorka, Szemes, Tóth G.). Nők. 3. helyért: Ludovika–Törekvés 2. 45:33. Döntő: BHSE–Törekvés 45:42. Ob: BHSE (Kondricz Kata, Kovács Réka, Lupkovics Dóra, Wolf Eszter), 2. Törekvés (Hajas, Kollár, Mesteri, Pásztor), 3. Ludovika (Gergely, Haroni, Polonyi, Pöltz)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik